Vélem-én

2014.02.17. 18:15

Nem lesz hiány a jelöltekből

– Mi leszel, ha nagy leszel? – Országgyűlési képviselő listáról! A '90-es évek elején terjedt ez a viccecske, melyben egy gyerektől érkezett a válasz a jópofáskodó kérdésre.

Tapodi Kálmán

Gyengécske a poén is, ám van alapja. A rendszerváltoztatás gyermekei, akár be is teljesíthetnék egykori elhatározásukat, s ma már az ő voksaikkal érvényesíthető a népakarat. Botrányok ide, leleplezések oda, a politikusi pozíció úgy tűnik nem sokat veszített népszerűségéből.

Alig kezdődött meg hivatalosan a kampányidőszak, a kiskunhalasi központú választókörzetben máris tizenhárom országgyűlési képviselő-jelölt vette át az ajánlóíveket. Az ismertebb politikai csoportosulások mellett, akadnak olyan szerveződések, melyek új színfoltjai a palettának, vagy legalábbis csak igen kevesen tudhattak létezésükről. Hogy az „önjelöltek” milyen sikerrel szerepelnek, majd kiderül a voksoláskor. Az évek során már az is bebizonyosodott, hogy választásokat megnyerni, kvázi hatalomra jutni csak egy dolog. Az igazi megmérettetés: a választási ciklust vállalható tartalommal megtölteni, már sokkal nehezebb, vagy gyakran lehetetlen küldetésnek bizonyul.

Gyarlóság lenne persze kijelenteni, hogy a hendikeppel indulók abszolút esélytelenek, mert már sokszor bebizonyosodott, hogy nincsenek leválthatatlanok és nincsenek következmények nélküli történések. Persze a választásokig előkerülhetnek még újabb, már-már teljesen feledésbe merült külföldi bankszámlák, hirtelen vagyonosodásokat firtató kérdések. Az is biztos, hogy kampányígéretekből sem lesz hiány, mert listáról bejutnia parlamentbe, most is remek állás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában