Vélem-én

2014.01.23. 07:50

Mennyi is lesz a nyugdíjunk?

Ma kétszázezerrel kevesebb tagja van a hazai önkéntes nyugdíjpénztáraknak, mint volt – 1,4 millió – a gazdasági válság kitörésének időszakában.

Barta Zsolt

Azaz csaknem hat év alatt kétszázezren gondolták úgy: nincs sok értelme annak, hogy így kuporizzák össze a nyugdíj-kiegészítésüket. Holott egy nemrég megjelent statisztikai elemzésből kiderül, hogy 1980-ban Magyarországon 4 aktív keresőre még csak 2 nyugdíjas jutott, addig 2013-ban 4 aktív kereső már 3 nyugdíjast tartott el. A nem is olyan távoli jövőben, 2050-re 4 aktív keresőnek nagy valószínűséggel már 6 nyugdíjasról kell majd gondoskodnia.

Elképzelhető, hogy mennyit is ér majd akkor az állami nyugdíj.
Valaki egyszer azt mondta, hogy ő inkább magának rak félre, mert egy nagy állami piramisjáték a hazai nyugdíjrendszer. Lehet, hogy igaza van, nem tudom, majd az idő eldönti. Amit azonban látni: az önkéntes nyugdíjpénztárak egyre jobban teljesítenek. Értékpapírokban tartják a befizetők pénzét, tőzsdézgetnek, spekulálnak, ahogy ezt teszik Amerikában a hasonló szervezetek.

Tavalyelőtt az egyik német pénztár 17 százalékos gyarapodással örvendeztette meg a tagjait, tavaly pedig 8,75 százalékkal. Aki tehát nem lépett ki abból a német tulajdonú pénztárból, annak 25 százalékkal nőtt csak a hozamokkal a vagyona. Ráadásul azt a luxust is biztosítja a multi, hogy akár naponta ellenőrizze a befizető, hogy mennyi is van a számláján, mennyi a nyeresége.
Kíváncsi vagyok, mikor jut el a hazai állami nyugdíjrendszer odáig, hogy ilyen naprakész adatok alapján láthassa a lehetséges anyagi jövőjét a mai befizető polgár. A magánpénztárak erre már képesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!