2013.08.28. 18:34
Repked vagy röpül?
Hosszú volt ez a nyári szünet. Bizonyára sok szülő, gyermekmegőrzésben nagy terhet magára vállaló nagyszülő ért egyet ebben.
Tegnap a tárgyban érintett és ellenérdekeltnek gondolt lányom is bevallotta, hogy várja az új tanév kezdetét. Persze ez nem fogja gátolni, hogy jövő szerdán – legfeljebb csütörtökön – már nyűgösködjön egy kicsit a szokatlanul korai kelés és rá váró feladatok súlya miatt.
Most azonban még repked. Egyes vélemények szerint így kellene tenniük a pedagógusoknak is, hiszen a bérük most aztán megemelkedik. A hon nagyjai szabadságukat és önmagukat megszakítva rohantak a Parlamentbe törvényt szavazni. Alig egy héttel a becsengetés előtt. Röpködnek a százalékok, de ahol a gazdaság főemberei sincsenek túl jó barátságban a számokkal, ott nem árt némi óvatosság. Esetleg elő lehet venni a tankönyvcsomagból a matekkönyvet és egy kicsit gyakorolni a százalékszámítást. Aztán az eredményt összevetni a fizetési jegyzékbe kerülő számokkal. Most a szép új világ ígérete lengi be az iskolát. Lelkesült híradásban azt hallottam, hogy ötszámjegyű összeggel emelkedik a pedagógusok fizetése. Ami ugyebár jelenthet 10.000-től 99.999 forintig bármennyit. Mások viszont csalókának mondják az általános szárnyalást és attól tartanak, hogy az újítások miatt előbb-utóbb sokan fognak repülni. Azt említik például, hogy a korábban sok túlórát teljesítők bére szinte semmit sem nő majd, hiszen új alapbérük az eddigi összeget éri majd el. Tehát azok járnak jól, akik eddig kisebb terhet vállaltak magukra.
Hát, merje ezek után bárki azt mondani, hogy az iskola nem az életre nevel!