2011.03.27. 17:13
Se cirkusz, se kenyér
Alaposan elporoltak bennünket a hollandok, ennek ellenére nem temetném a magyar focit. Tudniillik az már el van temetve, jó harminc éve várjuk a feltámadását.
Vagy régebb óta, Végh Antalnak 1974-ben jelent meg a Miért beteg a magyar futball? című szociografikus esszéje. Az életben persze számos dolog van, ami sokkal fontosabb a focinál. Például ha jó egészségügyünk, erős mezőgazdaságunk, stabil szociális hálónk, kiváló politikai elitünk stb. lenne, sokkal kevésbé fájna a magyar foci botladozása. Csak hát, így se cirkusz, se kenyér.
Fél évszázad házasság után azt mondja a székely feleség az urának: - Te, Áron, ötven éve nem mondtad nekem azt, hogy szeretsz. Az öreg székely belepödör a bajszába, majd így szól: - Egyszer már megmondtam. Ha változás lesz, szólok.
A baj ott van, hogy néhány labdarúgó szakember egy-két évente szól: változás van! Látni az alagút végét! Elindultunk a gödörből felfelé! Pedig hát a hollandok ellen is láttuk, hogy amit ők játszanak, az egy teljesen más sportág, mint amit honi legjobbjaink tudnak. Ráadásul az örökös déjá vu érzés, ami az emberben van egy-egy bundagyanú, pénzügyi botrány kapcsán. Vagy hogy az átkosban volt ugye a Kádár csapata (Vasas), a Czinege csapata (Honvéd). Most meg? Orbán csapata (Videoton), Kósa csapata (Debrecen), Kubatov csapata (Fradi). Mi változott? Semmi. De ennek van egy olyan optimista olvasata is, hogy az élcsapatnak továbbra is fontos a magyar foci. Meg nekünk, sokunknak is. Továbbra is drukkolunk érte. Bár azt kevesen bánnánk, ha előbb köszöntene be hazánkban a jólét és csak az után a jó foci.