Szász János három nővére a kecskemétiek jutalomjátéka

A három nővért vitték magukkal Csehovtól, s a teltházas előadás azt adta, amit vártak tőle. Sok jót. Az előttünk lévő sorban Venczel Vera Harkányi Endrével figyel feszülten, mosolyognak és komorognak, az újságíró-néző olykor őket lesi a produkció mellett. Arcuk felér egy másik színdarabbal. A szünetben Cseke Péter direktor úr nézi, ahogy büfézni vonul a nagyérdemű. Elégedett lehet, sok a boldog tekintet, és még több a merengő.

Csehovot játszani általában nem egyszerű történet, A három nővér pedig különösen nehéz darab. Szász János rendezéséről hallottam jót és rosszat is a kecskeméti publikumtól, nekem a Tháliában adatott meg a mű megnézése. És tetszett. Rosszat nem találtam, finom rezdülést annál többet. Az orosz lélek szárnyalása igyekszik áttörni a sivárság falán, elkeseredett, magukba fordult emberek között élnek Irináék a bátyjukkal, errefelé (valahol Oroszországban) az is eseményszámba megy, ha egy szép hölgyet szánkázni hív a magasságos katonatiszt.

Akad báj és keserűség a rendezésben, sűrűn emelgetik a poharakat, és egy babakocsiból vodkás üveg kerül elő. Csehov Oroszországa. Meg Szász Jánosé. A búgócsiga jelentésén lehet tűnődni, azt lehet dühödten pörgetni, nézni őrült táncát, de a lendület nem tarthat örökké. Nem is tart.
Mint már annyiszor, ismét Trokán Nóra alakítása emelkedik ki, a tapsrendi meghajlásoknál sikongatásból is jut a rajongói táborból, mert neki már ez is van, s az ember önkéntelenül azért drukkol, hogy Nóra ne szálljon el, mert ez még nagyon a pálya eleje, nagy kihívások, nagy szerepek várnak még rá.