Vélem-én

2010.05.12. 18:54

Műsor? Na, az volt!

Az egyik kecskeméti általános iskolában anyák napi ünnepséget tartottak a minap. Illetve csak tartottak volna. A hetedikes diákok egy része ugyanis nagy ívben tojt a diáktársak, az osztályfőnök és a meghívott édesanyák, nagymamák fejére, és egyszerűen nem jelent meg az ünnepségen.

Magyarvári Annamária

A kialakult hangulatot csak fokozta, hogy a műsort betanító pedagógus hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött: mondják el a megjelent diákok a távol maradók verseit, szövegeit is, így talán még megmenthető a böcsület!

Gondolhatják, mi lett az eredmény: kapkodás, kétségbeesés, zűrzavar, majd totális csőd és beégés. Az ünnepségre szépen kiöltözött és lélekben felkészült nagymamák és anyukák pedig nem a meghittségtől és a meghatottságtól, hanem a csalódottságtól, a szégyentől és a döbbenettől könnyeztek.

Az egyik diák nagymamája még napokkal a történtek után sem tudott napirendre térni az események felett, pedig az ő unokája szépen elszavalta a versét, abban nem volt hiba. A távol maradók azonban hanyagságukkal szétverték az ünnepet, és megszégyenítették az ünneplőket. Lehetne most mentegetni a kiskamaszokat, hogy bizonyára pusztán jópofa diákcsínynek szánták az anyák napi műsor bojkottálását, és végig sem gondolták, mekkora csalódást okoz(hat)nak. Én azonban nem akarom felmenteni az önszántukból távol maradókat.
Szerintem ugyanis merő pofátlanság és tiszteletlenség volt az akciójuk. Amolyan váratlanul érkező lelki jobbegyenes. Védhetetlen. Még akkor is, ha Antoine de Saint-Exupéry óta tudhatjuk: „Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.”

Ezek is érdekelhetik