Télen medve, nyáron oktató

Szóval dobog, de ilyenkor, szeptember küszöbén egyeseké egészen máshogy, mint az megszokott. Legnyögvenyelősebben talán a pedagógusok ketyegője jár, no meg áldozataiké, a jobb sorsra érdemes diákoké. Délelőtti heverészés helyett korai kelés, szigorúan mért érdemjegyek, megannyi kín az őszi szünetig, amit – persze – okítóik legalább annyira áhítanak, mint a nebulók. Nem véletlen született a vicc, miszerint egy ifjú felnőttként télen medve, nyáron tanár lenne legszívesebben. Talán én is.

Ám az éremnek már megint két oldala vagyon. Szomorkás búcsú a vakációtól az egyiken, szarvasnászra ácsingózó vadászok a másikon. Kicsit pergőbb ritmust szab a szív, ha meghallja a nimród az első börcögéseket, melyeket zengő bőgés követ nyárutón, pláne az
ősz első két hetében a Gemenc rengetegében. Igazi boldogság sokaknak. A természetbarátoknak, akik abban a reményben hallgatják, hogy meg is leshetik az ártéri erdők királyát. A vadgazdának, aki az elmúlt idény befejeztével óvta, védte a gímeket, hogy hosszú évekre biztosítsa az utódlást, és egy év elteltével ismét meghatározó élményhez juttassa a vendégségbe érkező puskásokat. Leghevesebben persze ez utóbbiak szíve dobog. Gemenci bikát hallgatni, lesni, majd elejteni – minden vadász hőn áhított vágya.

Nyári élményeit összegzi új tanévre készülve a búsongó diák. Betakarítani készül a vadgazda, s élete nagy élményeire vár a szarvasbikára leső, cserkelő vadász. Mindez elmúlik, s kerek esztendővel később megismétlődik. Így kerek a világ.