18°
29°
20°

Tündérszépek

A Tündérszépek verseny fináléjában 13 megye hölgyeit tekinthetik meg és értékelhetik olvasóink. A tét minden eddiginél nagyobb: az első Tündérszépe ugyanis 300 ezer forint értékű utazást, udvarhölgyei pedig 100-100 ezer forintos vásárlási utalványt nyernek. Az értékes nyereményhez neves zsűri is dukál: azt ugyanis, hogy kik lesznek szépségversenyünk győztesei, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó, Kárpáti Rebeka szépségkirálynő, Sándor András író, rádiós, valamint Szabó Pál Krisztián a Fehérvár AV19 jégkorongozója dönti el. Természetesen továbbra is számítunk olvasóinkra, az ugyanis rajtuk múlik, hogy ki lesz a közönségkedvenc Tündérszép, és ki nyeri az ezzel járó 100 ezer forint értékű utazást. Értékelni május 10-ig, a megszokott módon lehet: egy hölgyre egy e-mail címről naponta egyszer. *

További részletek az itt elérhető versenyszabályzatban.

Az értékelési időszak lezárult. A végeredményt vasárnap este tesszük közzé.

Hegyi Petra
17, Egercsehi

– Először édesanyám lett figyelmes a felhívásra, és ő buzdított arra, hogy próbáljam ki magam a Tündérszép-szépségversenyen. Kimondottan örültem neki, mivel már korábban is fontolóra vettem, hogy részt veszek szépségversenyen, és egyébként is mindig érdeklődtem a fotózás iránt. Nem sokat hezitáltam tehát, eldöntöttem, hogy belevágok és megméretem magam. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

Petra kedvenc étele a spagetti, itala a víz, kedveli a chanel-parfümöket, legszívesebben pedig modern zenéket hallgat. Magassága 166 cm és a Halak jegyében született. 

Videós bemutatkozás megtekintése

A Tündérszépek döntőjének résztvevői

* Az eldobható e-mail címekről, illetve a május 10. éjfél után érkezett értékeléseket töröltük a rendszerből.

Nézzen További tündérszépeket