bács-kiskun

2021.03.03. 13:52

Fontos, hogy a természetes szépségünket emeljük ki

Fontos, hogy a Tündérszépek szépségverseny jelentkezői fotóikon a legjobb formájukat mutassák meg, hiszen a tét nagy. Hoztunk néhány tanácsot, hogyan tudják a maximumot kihozni magukból a versenyzők, ha hajról és sminkről van szó.

Várkonyi Rozália

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Egy ilyen szépségversenyen a zsűri tagjai nemcsak azt nézik, hogy a lányok milyen ruhát vesznek fel, hanem a kisugárzást, a hajat, az arcot és a mosolyt vizsgálják. Korábban már írtunk arról, hogy milyen ruhákban érdemes megjelenni a kamera előtt, most arról hoztunk néhány hasznos tippet, hogy milyen hajjal és sminkkel tudják jól kihangsúlyozni a szépségüket. Az általános érvényű szabályok természetesen nem csak azokra vonatkoznak, akik szépségversenyre készülnek, a hétköznapokban is jó hasznát vehetjük a szakemberek tanácsainak.

– Egy jól megválasztott ruhát viselni kell, ahogy egy szép hajat is

– vallja Romsics Renáta, a kecskeméti Freni Nyírda fodrászmestere és hajgyógyásza, akit arról kérdeztük, kinek milyen frizura áll jól.

– Hogy kinek mi áll jól, az a haj hosszától is függ. Sokan néha túlzásba esnek, de úgy gondolom néha a kevesebb több – mondta Romcsis Renáta. – Minél kreolosabb valaki bőre, vagy minél többet járt szoláriumba valaki, annak a rezestől egészen az élénkebb színekig minden hajszín jól áll. Akinek fehérebb, világosabb, vagy kicsit szeplősebb a bőre, annak a világosabb hajszín vagy a melírozott haj a megfelelő, de ez attól is függ, kinek mi a stílusa. Minél sötétebb a haj, annál jobban áll a világos szemszín – mondta.

Egy fotózáson, de akár a hétköznapokban is fontos a ruhaválasztás, hiszen az egyéniségünket tükrözi.

– A ruha felső részét szoktam nézni, hogy milyen a nyak és a hát része. Mert ha le van engedve a haj, nem mindegy, hogy milyen a ruha anyaga hiszen egy zárt csipkés ruha össze tudja kócolni a hajat. Az ilyen ruhákhoz szoktam azt tanácsolni, hogy egy oldalra levezetett, de mégis kicsit összefogottabb hajat készítsünk, hiszen így nem takarja el a ruha kivágott hátrészét.

A hosszú hajat kár összefogni egy kontyba,

amikor lehet egy félkontyot, vagy csak egy oldalt megtűzött frizurát is készíteni, amely szépen megmutatja a haj hosszát és a ruha is jobban érvényesül. Egy szép hátat kár eltakarni a hajjal – tanácsolja a szakember.

Romsics Renátát arról is kérdeztük, hogy mennyire érdemes az aktuális trendeket követni.

– A középút híve vagyok, azt tanácsolom, hogy az adott divatot hozzuk össze a saját stílusunkkal. Nem feltétlenül kell követni az éves trendet, nagyon fontos a kisugárzás, hogy összhangban legyen a személyiséggel a frizura és a hajhossza is, hiszen a hajat viselni kell. Úgy szokták mondani, hogy egy nőnek a frizurája, a haja a koronája, de nem gondolom, hogy kevésbé nőies egy hölgy, ha rövidebb, vagányabb, csajos haja van. Ugyanúgy dögös tud lenni egy tépett, jól megválasztott rövidebb frizura is, mint egy hosszú hajkorona – mondta.

Romsics Renáta úgy gondolja, néha a kevesebb több
Fotó: Beküldött fotó

A házi praktikákról is kérdeztük a hajgyógyászt, aki elárult, hogy a biokókuszolajat tudja leginkább ajánlani. Ennek az olajnak nagyon finom kókuszillata van. Lehet keverni a megszokott pakolással vagy balzsammal, de akár magában is használható. Egy arcmaszk hatóideje alatt kell a hajon hagyni. Szép, selymes csillogást ad és nagyon jól táplálja a hajat, nincs benne semmiféle kemikália.

A kókuszolajon kívül a ricinusolajat említette a fodrászmester, hiszen ez az olaj is nagyon hasznos a hajra, de akár a szemöldökre is lehet kenni. Mint megtudtuk a szemöldök és a szempilla egy véráramon van és a hatóanyagot is beviszi a szempillához. Fényessé és vastagabbá, tápanyaggal telivé teszi a szemöldököt és a hajat is.

A ricinusolajat a fejbőrbe kell bemasszírozni, hiszen a hajhagymából kapja a tápanyagot a hajszál.

Egy pipettával vagy ecsettel kell felvinni a ricinusolajat a fejbőrre. A haj hajvégeire a biokókuszolajat kell kenni. A hajszál olyan mint egy fenyőtoboz, ha egy kicsit megszárítjuk a hajunkat, a hő hatására, a hajpikkelyek megnyílnak, így jobban be tudnak épülni a hajszálba ezek az olajak.

A haj mellett fontos, hogy milyen sminkkel jelennek meg a lányok a fotózáson. Huszka Barbarát, sminkest kérdeztük arról ő milyen tanácsokat ad a lányoknak e téren.

Huszka Barbara
Fotó: Beküldött fotó

– Először is nagyon fontos a megfelelő bőrápolás, elsősorban egy tökéletes tisztítás és a napi rutin kialakítása, melyek nélkül a sminktől sem várhatjuk el, hogy tökéletes bőrképet adjon. A vastag, alkalmi alapozók használatát sem ajánlom mindennapi használatra, fontos, hogy a bőrünk tudjon valamennyire lélegezni – mondta Huszka Barbara. – A termékek kiválasztásánál mindenképpen tájékozódjunk az összetevők hatásáról, ez lényegesen megkönnyíti a helyes arcápolást – tette hozzá

A mindennapos fényvédő használata mellett a legfontosabb a sminkelés előtti bőrtípusnak megfelelő hidratálás, de ha egy fontosabb eseményre készülünk, mint például egy fotózás, érdemes akár arc- és szemmaszkot is bevetni, de mindenképpen olyat amit már próbáltunk, nehogy valamilyen allergiás reakciót váltson ki.

– Hogy kinek milyen smink áll jól, az függ a bőrtónustól, a hajszíntől, a szemszíntől és persze a ruha stílusát is érdemes követni – árulta el a szakember.

– Azt tanácsolom a lányoknak, hogy inkább egy természetesebb hatású sminket készítsenek az első fotózáson, kiemelve saját szépségüket. Használjanak természetes fedésű alapozót, finom árnyékolást és emeljék ki azt amit szeretnek magukon. Rúzsozásnál is inkább a természetesebb, szájszínhez közelebbi mályvás rúzsokra szavazok, ez általában mindenkinek jól szokott állni, persze függ az árnyalattól-tanácsolta a szakember aki hozzátette: nem feltétlen kell mindig az aktuális trendeket követni, sminkeljünk úgy, ahogy a legjobban áll, ahogyan a legjobban érezzük magunkat a bőrünkben és persze ami éppen illik az öltözetünkhöz.

Jelentkezz te is!

A Tündérszépek 2021 országos szépségversenyre március 7-ig lehet jelentkezni. A lányokról készült fotók február 15-étől jelennek meg a baon.hu-n és a Petőfi Népében. A szavazatokat március 22-éig lehet gyűjteni.

A zsűri értékelése alapján megyénként hárman jutnak a regionális fordulóba, egy hölgyet pedig a közönség szavazatai fognak továbbjuttatni. Ebben a fordulóban, három megye négy-négy továbbjutója, azaz 12 lány versenyez majd. Innen a szakmai zsűri által kiválasztott három lány közvetlenül az országos döntőbe jut, egy lány pedig a közönségszavazatok alapján jut tovább. Az országos döntőben végül huszonkét versenyző vesz részt, a felkészítő tábor után tavasszal ők szállnak harcba a több mint tízmillió forint értékű össznyereményért.

A jelentkezéshez kattints ide.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!