Fotó: John Lamparski / AFP / NurPhoto

Idén már nem nyitnak ki a Broadway színházai

Idén már nem nyitnak ki a New York-i Broadway híres színházai – jelentette be hétfőn a teátrumok szövetsége a koronavírus-járványra hivatkozva. Korábban abban reménykedtek, hogy a színházak már szeptembertől újra játszhatnak.

A színházi producereket és színháztulajdonosokat tömörítő szervezet szerint az előadások 2021 elején kezdődnek ismét. Thomas Schumacher, a szövetség elnöke közleményében arról írt, ennél hamarabb nem lehet biztonságosan játszani a teltházak előtt, ezerfős közönséggel, művészekkel és színházi dolgozókkal.

New York más nagy kulturális intézményei, köztük a Metropolitan Opera és a New York-i Filharmonikusok is lefújták minden előadásukat az év végéig.

A metropolisz korábban az amerikai koronavírus-járvány egyik súlyos gócpontja volt, de a fertőzöttek száma már jelentősen csökkent.

A város négylépcsős terv szerint akarja újraindítani az életet, ebben a művészetek és a szórakoztatóipari szektor az utolsó fázis lesz. Jelenleg a második fázisnál tartanak.

A Broadway fényei március 12-én aludtak ki, mikor Andrew Cuomo kormányzó betiltotta az 500 főnél népesebb közönséget vonzó rendezvényeket a járvány miatt.

A karantén miatt ezrek veszítették el munkájukat és dollármilliókra rúg a gazdasági veszteség is New Yorkban.

A Broadwayn jövő májusban mutatják be Hugh Jackman főszereplésével a The Music Man című új musicalt, amelynek premierjét a járvány előtt idén októberre tűzték ki.

Borítókép: Plakátok New York ikonikus utcájában 2020. március 12-én

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
la liga
Kőkemény meccs elé néz a Barca és a Real
munkálatok / 14 perce
Elkezdődik a kerékpárút építése Kecel és Imrehegy között
A tervek szerint jövő márciusra elkészül a Kecelt Imreheggyel összekötő kerékpárút. Nemrég vette át a munkaterületet a kivitelezést végző Soltút Kft.
Gyász
"Feledni Téged nem lehet, Csak meg kell tanulni élni Nélküled." TÓT ZOLTÁN halálának egy éves évfordulóján. Soha nem feledünk! Szerető szüleid.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LACZAY TAMÁS erdőfelügyelő kecskeméti lakos, 2020. június 27-én életének 71. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2020. július 6-án, hétfőn 15.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben, a református vallás szertartása szerint helyeztetjük örök nyugalomra. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család.
"Nem múlnak Ők el, akik szívünkben élnek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ANDRÁS kecskeméti lakos, 68 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 3-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Amilyen rövid volt az életed, most éppolyan keserű fájdalom nélküled." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA JÓZSEF gitáros kecskeméti lakos, 57 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Édesanyád és nevelőapád.
"Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek, ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖSMARTY LÁSZLÓ kerekegyházi lakos, 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 1-jén, 13.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk KAKÓ JÁNOSNÉ Vasadi Balázs Julianna 2020. június 24-én, életének 92. évében Isten akaratában megnyugodva örök nyugovóra tért. Drága szerettünktől 2020. július 2-án, csütörtökön 10.00 órakor veszünk búcsút a lakiteleki Köztemetőben, református vallás szerint. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik SÁNDOR FERENCNÉ Benda Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA JÁNOS kecskeméti lakos, 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 2-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Mátrai Ildikó ~ Ferencz Ildikó egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Vízellátási és Csatornázási Tanszék oktatója 2020. június 22-én, 56 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2020. július 2-án 14 órakor veszünk búcsút a Véméndi temetőben. Gyászmiséjét 2020. julius 2-án 13 óra 15 perckor tartjuk. Drága emléke szívünkben él. Az elhunytat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem saját halottjának tekinti.
"Addig vagy boldog, míg van ki szeret, Aki a bajban megfogja a kezed, S hogy mily fontos is volt neked, Csak akkor tudod, ha már nincs veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKASINSZKY ISTVÁNNÉ Varga Margit kecskeméti lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 29-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. BACSA FERENC hetényegyházi lakos, 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 30-án, 15.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Vissza adom Uram bő ajándékodat Most, hogy végig jártam földi utamat. Szívetek ne fájjon soha érettem, Boldog voltam nagyon, míg köztetek éltem." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LACZKÓ JÓZSEF lajosmizsei lakos, életének 87. évében elhunyt. Drága halottunk hamvait 2020. június 26-án, 13.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a lajosmizsei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmunban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDOR FERENCNÉ Benda Ilona helvéciai lakos, 94 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 26-án, 13.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy ZELENKA IGNÁC JÓZSEF kecskeméti (volt nyárlőrinci) lakos, 100 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 24-én, 10.00 órakor lesz a nyárlőrinci Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
Fájdalommal tudatjuk, hogy MÁTRAI LÁSZLÓ gépészmérnök, munkavédelmi szakmérnök, munkavédelmi igazságügyi szakértő 2020. június 15-én, életének 88. évében elhunyt. Hamvait 2020. június 30-án, 9.45 órakor a kecskeméti Köztemetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RITTGASZER LÁSZLÓ ágasegyházi lakos, 58 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 24-én, 15.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájdalomtól megtört szívvel tudatom mindazon rokonokkal, ismerősökkel, volt munkatársakkal, hogy szeretett Édesanyám özv. KIS JÁNOSNÉ Mészáros Mária kecskeméti lakos, életének 87. évében, türelemmel viselt, hosszú súlyos betegség után 2020. június 15-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 29-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Emléke szívemben örökké él! A gyászoló fia.
"Ha nem fújod el, maguktól is elalszanak a gyertyák. A tegnap elmúlt, a holnapot talán meg se tartják. Ha lépned kell, azt úgy is érzed itt benn. Mire vársz még? Ma történik minden." (The Grenma) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy ERDŐS LÁSZLÓ Via Nouve Bt. cégvezetője kecskeméti lakos, 59 éves korában, 2020. június 14-én elhunyt. Temetése 2020. június 23-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban velünk együtt éreznek. A gyászoló család.
"Az élet hosszú vagy rövid, mit számít, öröklét ha vár; lent búcsúzunk, de fent megint találkozunk, hol nincs halál." Emily Bronte Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZS ÁRPÁD volt kelebiai lakos, 91 éves korában Isten akaratában megnyugodva elhunyt. Temetése 2020. június 22-én, 11.00 órakor az Egerben a Hatvani temetőben lesz. Gyászoló felesége és családja. Távirat cím: 3300 Eger, Szépasszonyvölgy utca 30.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÍRÓ SÁNDOR volt Fémmunkás dolgozó kecskeméti lakos, 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 22-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
máv / 19 perce
Elindult a nemzetközi vonatjegyek online értékesítése
Hazai csodaszer / 34 perce
Hidratál és méregtelenít is a kajszibarack
Memoár / 37 perce
Mozgalmas élete első 25 évéről vall Lenny Kravitz
Élen a diplomások / 50 perce
A hazai internetezők hetven százaléka online vásárol
megbeszélés / 59 perce
Szijjártó Péter: a magyar és a szlovén gazdaság sikere szorosan összefügg (videó)
Épített örökség / 1 órája
Ásatásba kezdett a regéci várban a Nemzeti Múzeum