Sztárvilág

2009.06.13. 12:35

Rubint Réka nem bocsájt meg!

Úgy tűnik, hogy Bangó Margit és Rubint Réka képtelenek túllépni a sérelmeiken, s a TV2 10! című műsorában Margit hangot is adott annak, mennyire nem kedveli Norbi feleségét. A konfliktus a Hal a tortán című műsorban vette kezdetét, s a mai napig nem tudnak kijönni egymással.

BAMA

Réka kiáll önmagáért…

A főzőműsor ominózus adásában a celebek feladat az volt, hogy egy adott nemzetiségnek megfelelő ételt készítsenek és pontozzanak. Réka szóvá tette, hogy nem ízlik neki a vacsora, amelyet Margit készített, és hogy amúgy sem ehetne belőle, hiszen a hozzávalók nem éppen az ő életstílusát támogatják.

"Bűnös vagyok azért, mert őszinte voltam. Bűnös, mert nem ettem az esti órákban olyan összetevőket, amelyek a szakmámtól és a versenycéljaimtól ellentétesek. Tudjátok milyen ez?! Mintha elvárnám egy modelltől, hogy a kifutóra smink nélkül menjen ki, vagy egy zenekartól, hogy hangosítás nélkül koncertezzen "– írta Réka egy nyílt levélben… „Sokat gondolkoztam azon, hogy kiírjam magamból azt, ami bánt vagy inkább szemet hunyjak az elmúlt hét eseményei felett?! Úgy döntöttem, hogy írok. Őszintén az igazságról. Mert az éremnek két oldala van..."

Margit kitálal a 10!- ben

Most, hogy Bangó Margit is helyet kapott a TV2 10! című műsorában, minden lehetőséget megragad arra, hogy elmondja, mennyire nem kedveli Norbi feleségét. A két héttel ezelőtti adásban például annak kapcsán fejezte ki nemtetszését, hogy a pár nem akar harmadik gyermeket vállalni, majd gyorsan kiegészítette a mondottakat néhány keresetlen szóval Rékáról: „A kedvencem: bájos, kedves nőies és csinos, és végtelen jóindulatú, egy éltre szóló barátságot kötöttem vele „- gűnyolódott a nótaénekes a Story online-nak.

„Van, akit az éltet, hogy mindenkibe belekössön”

Réka azt mondja, neki a család az első, van elég dolga, és már nem is foglalkozik Margittal, azt azonban szánalmasnak tartja, hogy az asszony még mindig a több mint fél éve történteken rágódik. A fitneszanyuka azt mondja, ha az énekesnek elég dolga lenne - és értelmesen foglalná el magát -, már rég nem ezzel foglalkozna: "Engem a családom éltet, és az, hogy segítsek az embereken. Van, akit az, hogy mindenkibe belekössön" - tette hozzá Réka.


A Story online arról faggatta Margitot, vajon van-e lehetőség arra, hogy valaha is megbékél Rubinttal? A művésznő rövid és tömör válasza csupán annyi volt: nem tartja Rékát olyan érdekesnek, hogy foglalkozzon vele.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!