Jegyzet

2022.07.28. 06:30

Felvarrni a ráncokat

Novák Miklós

Ha már a nagyhatalmi politika megfosztott minket a Los Angeles-i olimpia élményétől, 1984-ben, tizenhárom éves fejjel bátyámmal közösen elhatároztam, hogy legalább Carl Lewist élőben megnézem Budapesten. Addig kizárólag futballmeccs kedvéért utaztam, helyesebben utaztunk fel Pestre, az atlétikai Magyar Nagydíj volt az első kivétel. Lewis a Los Angeles-i játékok friss hőseként, négyszeres aranyérmeseként érkezett a magyar fővárosba egy héttel az olimpia után, augusztus 20-án, s az anekdota szerint azt hitte, hogy az ő tiszteletére gyúlt a tűzijáték… Másnap már tagadhatatlanul ő volt a király. Ugyan csalódásunkra elmaradt a beígért világcsúcs száz méteren, autogramot sem volt esélyem kérni, de élményekkel telt szívvel tértem haza, megérte felzötykölődni a fővárosba és vissza.

Olimpia, labdarúgó-világbajnokság, atlétikai vb – akkoriban ez volt a három kiemelt sportesemény. Nem csak a sportrajongók, hanem az üzletemberek preferenciái szerint is. 

Carl Lewis csillogása önmagában garancia volt az üzleti sikerre, de mellette, mögötte is akkora egyéniségei voltak a sportágnak, mint Edwin Moses, Linford Christie, Michael Johnson vagy éppen Szergej Bubka, s még hosszasan folytathatnánk a sort. 

Arra is emlékszem, az 1991-es tokiói világbajnokság volt az első, amelyet itthon végig közvetített a televízió. A kép­ernyő elé tapadtam, a selejtezőket is megigézve néztem, Bagyula István ezüstérme rúdugrásban a nagy Bubkával versengve, Carl Lewis és Mike Powell csatája távol­ugrásban vagy éppen a férfi 4×400 méteres síkfutás döntője, amelyben az amúgy gátfutó brit Chris Akabusi hatalmas meglepetésre lehajrázta a 400 méteren akkor már világbajnok amerikai Antonio Pettigrew-t, máig feledhetetlen élményeim. Nagyot ugorva az időben, a pekingi olimpián a balsikerű magyar szereplésre Usain Bolt hozott némi gyógyírt, felüdülés volt látni nap mint nap az ő show-ját élőben a Madárfészekben.

Mindezt azért idézem fel, mert szégyenkezve kell bevallanom, a tengerentúlon rendezett idei atlétikai világbajnokság átszaladt rajtam. Nem keltem fel a döntők kedvéért hajnalonként, azt sem tudom például, ki nyerte a férfi négyszáz métert, pedig anno fejből vágtam a világcsúcs fejlődését.

Azt hiszem, a hiba nem csupán bennem van. A sportágban élők már régóta aggódnak az atlétika jövőjéért, többen úgy tartják, a fenomenális Bolt csupán prolongálni tudta a válságot. Fel van adva a lecke jövőre a magyar szervezőknek is, hogy ismét felcicomázzák a sportok királynőjét. De legalább felvarrják az egyre mélyülő ráncait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!