jegyzet

2020.02.25. 06:30

Szúrások

Fábik Tibor

Idegőrlő végjáték után jutott ki vasárnap az olimpiá­ra női tőrcsapatunk, pedig ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a kvalifikációs sorozat kazanyi világkupaversenyén utolsó is lehetett volna, akkor is megvan a kvótája. Csak azt kellett volna kiszurkolnia, hogy a még kiadó egyetlen tokiói helyre velünk együtt hajtó, de a rangsorban mögöttünk álló lengyelek és németek a Volga partján ne kerüljenek be az első négy közé. Ami amúgy korábban egyszer sem jött össze nekik.

Igen ám, de ha valamit nagyon eltervezünk, akkor ott jó eséllyel beüt valami gikszer. A németekkel nem volt gondunk, ők szépen kipotyogtak a negyeddöntőben, de a lengyelek egyetlen tussal legyűrték a világranglista-vezető oroszokat. S mivel a Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra összetételű négyesünk az erőviszonyoknak megfelelően kikapott az olaszoktól, szörnyű helyzetbe került: az 5–8. helyért zajló folytatásban meg kellett szereznie a hatodik helyet, amivel nem is volt gond, viszont most azt kellett kiszurkolnia, hogy a lengyelek a négy között veszítsék el mindkét meccsüket, mert csak akkor maradunk előttük, ha negyedikek lesznek. Az elődöntőben az ameri­kaiaktól ki is kaptak simán, de a franciák elleni bronzmeccsen az életükért harcolva az utolsó asszó előtt 40–37-re vezettek. Ám a kvótát már korábban megszerző, így Tokió szempontjából tét nélkül vívó franciák befejező embere 45–41-re fordított, így kijuttatott bennünket az olimpiára. Nem tudom, a mieink odamentek-e hozzá azzal, hogy mit eszik, mit iszik, mindent fizetünk…

Női tőrcsapatunk tizenkét év után jutott ki az olimpiára, de egy tőrözőnknek bizonyosan keserves lesz itthonról néznie az olimpiát,

és úgy érzi majd, hogy csúnyán kiszúrtak vele. A tavalyi budapesti vb után az itthon várakozás alatt csak tizedik helyen záró csapatunkból kikerült a nyolcaddöntőben betliző Mohamed Aida, és az együttes nélküle szerezte meg a kvótát. Ám a világversenyekről tizennégy éremmel rendelkező Mohamed 43 évesen (!) is a második számú magyar tőröző, a világranglista 28. helyezettje, Kazanyban az egyéni versenyben hatodik lett, és az első magyar sportoló lehetne, aki hét olimpiára jutott ki. A józan ész azt diktálja, hogy vele még erősebb lenne az együttesünk, viszont a jelenlegi négyes „összezárt”, és az sem kérdéses, hogy a fiatal generáció tagjai jobban kijönnek egymással. Van az az elv is, hogy győztes csapaton ne változtass, és egy női csapat esetében különösen fontos a kohézió. Szóval, nem lesz egyszerű kijelölni a Tokióba utazókat...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!