Az oroszlán körmei

Jó érzésem van a most induló női kézilabda-világbajnoksággal kapcsolatban. Még mielőtt bárki a valóságtól való túlzott elrugaszkodással vádolna, megnyugtatásul közlöm, tisztában vagyok a tényekkel, amelyek nem feltétlenül támasztják alá a magyar válogatott szereplésével kapcsolatos derű­látásomat. Tudom, hogy a 2012-es szerbiai Európa-bajnokság bronzérme óta komoly eredményt nem ért el a magyar válogatott. Tisztában vagyok vele, hogy a legutóbbi két olimpiára ki sem jutottunk. Azt is látom, hogy a győriek Bajnokok Ligája- győzelmeiben vajmi kevés szerep jut magyar játékosoknak. Sőt, még azt is „észrevettem”, hogy minden idők egyik legfiatalabb és legrutintalanabb magyar csapata próbál az első hét közé beférkőzni, hogy játszhasson a tokiói olimpia egyik selejtezőtornáján.

Mégis

van ok az optimizmusra, mert a tavalyi Európa-bajnokságon már mutatott életjeleket a harapós kis csapatunk,

amelybe a világ- és kontinensbajnok utánpótlásból egyre többen érkeznek meg. Így lehet, hogy ezen a vébén már nem csak Háfra Noémi nevét jegyzi meg a világ, hanem Klujber Katalinról vagy éppen Vámos Petráról zengenek dicshimnuszokat. Szerencsére most a sérülések és a családalapítási tervek sem húzták keresztbe a számításainkat.

Persze továbbra is igaz, hogy az ősszel nem éppen brillírozó Fradira épül a gárda gerince, de lehet bízni benne, hogy Kim Rasmussen keze alatt új minőséget képes nyerni a keret. A rohanós, skandináv játékot preferáló edző legfontosabb feladata ezzel a rutintalan csapattal éppen inkább az lesz, hogy a kellő pillanatban visszafogja a játékosokat. Csak hogy még véletlenül se vigye el az eredményt a lendület.

Jónak tűnik az is, hogy a nem túl acélos Kazahsztánnal kezdünk szombaton, az igazán komoly dolgok majd Spanyolország, Montenegró és Románia ellen dőlnek el. A három csoportbéli nagy riválisból számításaim szerint kettőt minimum meg kell előznünk, mert a középdöntőben az egyik legfőbb esélyes oroszok és az elég jó erőkből álló svédek jönnek szembe. Márpedig az olimpiai selejtezős helyért a középdöntőben legalább a 3–4. helyen kellene végeznünk.

Sokan figyelmeztetnek, hogy a felkészülési meccsek során beleszaladtunk egy váratlan zakóba a szerbek ellen, de ez egyáltalán nem érdekel majd senkit, ha verjük Montenegrót vagy a románokat. Mert igaz ugyan, hogy ez a megújult csapat igazán a következő olimpiai ciklusban lesz a legjobb korban, de van egy olyan érzésem, hogy az oroszlánkörmöket már most megmutatja.