JEGYZET

2019.05.03. 06:30

Legközelebb?

Takács Zoltán

Néha bánom, hogy nem fogadok sporteredményekre. Amikor megkérdezték, hogy mi a tippem a Barcelona Liverpool elleni Bajnokok Ligája-elődöntőre, kapásból rávágtam, hogy három-null a katalánoknak. A FIFA focis kártyák lelkes gyűjtője, kilencéves unokaöcsém pedig annyi kiegészítést tett hozzá, hogy Messi lő kettőt, Suárez egyet. Természetesen ilyen „találat” egymillióból ha egyszer van, s ráadásul biztosan nem fogad rá az ember.

Ugyanakkor némileg árnyalja a képet, hogy amint közeledett a mérkőzés, már korántsem éreztem ilyen sima ügynek a meccset. Eszembe jutott egy jelenet a tavalyi kijevi BL-döntőről, ahol testközelből élhettem át a klubfutball gigászainak csatáját. Kis társaságunk akkor az angoloknak drukkolt a Real Madrid elleni fináléban, így nem éppen a legvidámabb hangulatban érkeztünk vissza a hotelbe a vesztes meccs után. A liftből egy még nálunk is szomorúbb Liverpool-fan lépett ki, aki végigmért bennünket, s látva a vörös mezünket, csak annyit mondott: „Next time!”.

Nos, az a bizonyos „legközelebb” a szerdai háromgólos vereség után távolodni látszik, még akkor is, ha a mérkőzés összképét tekintve nem volt ekkora különbség a két csapat között. Bár azt talán még a legnagyobb Ronaldo-fanok is elismerik, hogy egy jó formában játszó Messi önmagában tud lenni egy olyan különbség két sztárcsapat között, ami kezelhetetlen az ellenfél számára. Azt eddig is tudtuk, hogy ha egyszer oktatófilmet vágnak össze a valaha volt legkiszámíthatatlanabb cselsorozatokról, legjobb ütempasszokról, ütemtelen lövésekről, akkor Messinek ezekben a kategóriákban bérelt helye van, ám az utóbbi időszakban a tökéletes szabadrúgások címke alatt is gyűjti a jeleneteket. Ez volt a kegyelemdöfés szerda éjjel a vörösök nagy bánatára. Ugyanakkor Kloppnak igaza van,

ennél sokkal jobban az angolok nem tudnak játszani, legfeljebb nagyobb szerencsével.

Sokan előrehozott döntőnek érzik azt a párharcot, de bárki is jut a fináléba, hatalmas hiba lenne akár csak egy kicsit is lebecsülnie a Tottenham vagy az Ajax alakulatát. Érdekes, hogy talán ebben a párharcban is többet érdemeltek volna az első meccsen hazai pályán játszó angolok, de a Bayern, a Real és a Juve után ők sem tudtak mit kezdeni a helyenként őrületes sebességgel futó és passzoló ifjú hollandokkal.

Mindenesetre ha most megkérdeznék, a legtöbb focidrukkerhez hasonlóan természetesen én is Barcelona-Ajax döntőre tippelnék. De nem fogadnék rá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!