2019.03.28. 06:30
Fucsovics megtorpant
„Rogerrel edzettünk hétfő este a Hard Rock Stadionban. Több száz ember előtt ütöttünk. Nagyon jó a center, nincs szél és minden kifogástalan. Rogerrel jókat beszélgettünk a pihenőkben, kiderült, hogy egyenesen a reptérről jött a pályára. Az edzés után keddre is hívtak, de az nem biztos, hogy összejön, mert esőt mondanak. Rogerrel most csak a döntőben találkozhatunk (itt kacsintós emoji – a szerk.), mert ő az alsó, én a felső ágon vagyok. A 2. fordulóban kezdek, és az biztos, hogy a selejtezőből kapok ellenfelet a 32 közé kerülésért.”
Ezt posztolta Fucsovics Márton egy „Rogerrel” készült közös kép kíséretében március 19-én Miamiból a közösségi médiában. (Magától értetődő, de a tárgyilagosság kedvéért azért jegyezzük meg, hogy „Roger” természetesen nem más, mint Roger Federer.) Három nap múlva aztán egy „szerkesztői” bejegyzésből megtudtuk, hogy Marci sorsolása ezúttal valamivel kedvezőbb, mint bő egy hete volt, s az egészséges önbizalomról árulkodott az a kiegészítés is, miszerint ha minden jól alakul, akkor a 3. fordulóban a világranglistán negyedik osztrák Dominic Thiem lesz Fucsovics ellenfele.
Nem lett. Még aznap olvashattunk egy tárgyilagos tudósítást a selejtezőből feljött Felix Auger-Aliassime elleni, kissé sokkoló vereségről, amelynek döntő szettjét a magyar játékos tőle merőben szokatlanul „nullára” vesztette el, majd két nap múlva csupán a szikár eredmény került fel a magyar teniszező Facebook-oldalára: Fucsovics kiesett párosban is.
Azóta csend honol, hirtelen elillant az optimizmus, amely pedig két hétig azután is töretlennek tűnt, hogy híre jött: Fucsovics megválik az edzőjétől, Sávolt Attilától. A napokban várhatóan bejelentik, ki veszi át a magyar játékos felkészítését, de az már biztos, hogy nem egy jegyzett szakember – pedig novemberi sajtótájékoztatóján a játékos még arról beszélt, ha valakivel, hát egy korábbi top tízes menővel bővülhet a stábja.
Fucsovics azt is elárulta akkor, 2019-ben szeretné beverekedni magát az első húszba. Bárcsak sikerülne neki!
Ám a legutóbbi verseny arról árulkodik, a világranglista a másik irányba is nyitott, lefelé is vezethet az út.
Perpatvar a szövetséggel, cserbenhagyott Davis-kupa-csapat, szakítás Sávolt Attilával – túl sok a zűrös ügy a magyar klasszis körül. Sürgősen rendezni kell a sorokat, mert az idény legsűrűbb időszaka csak ezután következik.
„Roger” még versenyben van Miamiban. Nem rajta fog múlni a Federer–Fucsovics döntő.