Hallgassa élőben!
2018. 11. 14. 06:30 | [email protected]

Pécsi foci.

Manapság majdnem csak nosztalgiázni tudunk. No meg reménykedni, hogy egyszer, a belátható jövőben lesz még jó csapatunk, magasabb osztály, sikerek, sok szurkoló.

Emlékszem, mindig csodálkozva néztem vissza azokra, akik megkérdezték tőlem, mi a kedvenc csapatom. Pécsiként mégis mi lenne? Nem a Fradi, nem az Újpest, s naná, hogy nem a Videoton. Hanem a PMSC, a PMFC, ha úgy akarjuk, a Munkás, ha meg becézgetjük, simogatjuk, a Pamacs. Ez a kötődés örökre megmarad.

Amikor kisfiú voltam, egy ideig nem tudtam, kikkel is beszélget édesapám a lépcsőházban, vagy kint a ház előtt. Tudtam, hogy a földszinten lakó Rózsi néni fiairól van szó, de arról fogalmam sem volt, hogy ők mivel foglalkoznak. Csak azt láttam, hogy apám jóban van velük (mondjuk ő szinte mindenkivel jóban volt a városban, mindenkit ismert). Aztán idővel kiderült, hogy futballisták. Nem is akármilyenek: a Dujmov-testvérekkel parolázott, Dujmov Ivánnal és Dujmov Antallal, akik Dunai néven futottak be ragyogó karriert a magyar futballban. Ott nőttem hát fel a közvetlen közelükben, a pálya sem volt messzebb ötszáz méternél, s naná, hogy apám is kijárt a meccsekre – a kör bezárult, a sorsom eldőlt.

A hétvégén harmadik alkalommal rendezték meg a Pécsi Labdarúgás Napját, s elcsendesedett a terem, amikor vetítették a régi fotókat (köztük megjelentek apám karikatúrái is a régi nagy játékosokról – jólesett). Mindenki együtt emlékezett. Megelevenedtek a már-már elfeledett élmények. Lutz Jaksi minden bizonnyal egy jókora gólnak örült (előfordult párszor), Katzirz Béla kimagaslott a többiek közül, mint mindig, s ott volt még Rapp Imre, no meg a többiek. Megannyi olyan kiváló futballista, akiket anno csak a lelátóról csodálhattam, most pedig itt ülhettem közöttük, hallgathattam a kiváló sztorijaikat, mint például hogy mi is történt a repülőn útban a Manchester United elleni meccsre, miért nem ült oda Megyeri Karcsi, ahová szokott, és így tovább. No meg ismét leporolták a Newcastle elleni sikert, ami három éve életre hívta ezt a rendezvényt: 1970. november 4-én a Pécsi Dózsa 2-0-ra legyőzte az angolokat az Európai Városok Kupájában, s tovább is jutott.

A Newcastle után aztán jöhetett a Juventus. Micsoda idők voltak! Most sokkal cudarabbakat él át a pécsi futball,

de ilyen az élet, egyszer fent, egyszer lent.

Ugyanakkor, történjék bármi, ha néhány év múlva megkérdezik, melyik a kedvenc csapatom, a válasz nem lesz más, mint eddig…

Címkék

Hozzászólások