futsal

2021.10.28. 07:00

Rajtra kész az NNC Frogs

Csütörtök este első bajnoki mérkőzésén lép pályára a regionális bajnokságban most debütáló NNC Frogs Lajosmizse, ellenfelük a Deszk SC lesz a Polyák Imre Sportcsarnokban 20 órás kezdéssel. A Frogs egy baráti társaságból nőtte ki magát klubbá, amihez a minta is adott volt.

Nyitray András

Fotó: Bús Csaba / archív felvétel

A kispályás futballból nemcsak baráti társaságok, de akár klubok is kinőhetnek, jó példa erre az NNC Frogs története is. Peltzer Márk, a klub elnöke, egyben kapusa már második generációs tagnak tekinthető.

– A kispályás csapatról tudni kell, hogy 24 évvel ezelőtt alakult meg – kezdte a visszaemlékezést Peltzer Márk. – Mi már a második generáció vagyunk, hiszen bátyámék indították el a gyerekkori barátokkal. Akkor óriási kispályás élet volt Lajosmizsén, 40-50 csapatos tornákat is szerveztek. A társaság azóta is megmaradt, menet közben aztán minket is elkezdtek szépen bevonni. Közben mi elkezdtünk futsalozni, ami nagy vágyunk volt, így kerültünk többen is Kecskemétre, ahova Vercz Tamás csábított el minket az alakuló ScoreGoal-ba. Az NB I.-be is eljutottunk, ott hagytuk abba végül. Nyáron aztán elmentünk egy tornára, ami kifejezetten jól sikerült, akkor jött az ötlet, hogy induljunk az NB III.-ban. Végül rám esett a választás, hogy legyek egyben a klub elnöke és tulajdonosa is – mondta Peltzer Márk.

A ScoreGoal kifejezetten jó mintának szolgálhat a lajosmizsei tervekhez, Peltzer Márk nem is tagadta, hogy ebből építkeznek. Ehhez segítséget is kapnak, hiszen dr. Vercz Tamás, az SG Kecskemét Futsal elnöke is rengeteget segít nekik.

– Abszolút jó minta a kecskeméti történet, sőt, rengeteget köszönhetünk Vercz Tamásnak és Marozsi Gábornak is. Nélkülük nem biztos, hogy be tudtunk volna nevezni, mert nem olyan egyszerű dolog a semmiből megcsinálni egy klubot. Rengeteg olyan adminisztrációs folyamata van ennek, amit pontosan ismerni kell, kettejük szerepe elévülhetetlen abban, hogy végül mindennek meg tudtunk felelni. Jönnek is ki a tervek szerint a mai mérkőzésre szurkolni – mondta Peltzer Márk.

A ScoreGoal kötődés a játékoskereten is érezhető, hiszen Peltzer mellett több olyan játékosa is van a klubnak, akik korábban éveket töltöttek el Kecskeméten.

– A kezdősorunk tagja Kovács József és Dobosi Zsolt, akik több száz NB II.-es meccset játszottak le Kecskeméten, de az NB I.-ig is eljutottak. Szabó Szabolcs szintén korábbi csapattársunk a ScoreGoal-ból, míg Márki Bence tavaly ebben az osztályban a Siland színeiben lett gólkirály. Faragó Bence nevét érdemes még megemlíteni, aki KTE nevelés, nagypályán a Törökszentmiklós játékosa NB III.-ban. Mellettünk olyanok is szerepelnek a csapatban, akik ezt az egészet elkezdték, a másik kapus például éppen a testvérem lesz – mondta a keretről Peltzer Márk.

A klubnak komoly céljai is vannak, Peltzer Márk elsősorban a városnak szeretne visszaadni hosszabb távon egy nevelő egyesület formájában.

– Az első évben szeretnénk a dobogón zárni, titkon azért a bajnoki címben is reménykedünk őszintén szólva. Biztosan furcsán hangzik, de ami a lényeg, hogy 15 éven belül egy meghatározó nevelő klubbá szeretnénk tenni az NNC Frogs-ot a magyar futsalban. Amikor úgy érzem, hogy felépült a klub, akkor azt úgy szeretném átadni az önkormányzatnak, hogy visszaadtam valamit. Nekem fontos, hogy ahonnan jöttem és ahonnan kaptam, ott valamilyen értéket teremtsünk – mondta Peltzer Márk.

Fotó: Bús Csaba / archív felvétel

Egy nagy derbi is biztos lesz a bajnokságban, hiszen a kecskeméti Dirner-Siland is ebben a csoportban szerepel, így presztízs csata várható az egymást jól ismerő csapatok között. – Óriási csata lesz, hiszen ők azért előttünk járnak, heti hármat edzenek is. Ott is vannak olyan játékosok, akik korábban a ScoreGoal-ban játszottak, így Kiss László vagy Kovács Zsolt. Erős a keretük, tudomásom szerint Halasi Károlyt is leigazolták, így mindenképpen parázs derbikre van kilátás. Szerintem telt ház lesz a Rákóczi sportcsarnokban majd. Erre számítunk a nyitányon Lajosmizsén egyébként a Deszk ellen is, mert 21 éve nem volt futsal bajnoki a városban – mondta Peltzer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!