Hallgassa élőben!
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Kapás Boglárka negyedik lett, Németh Nándor és a női váltó hetedik

A nyári olimpia hatodik napján Kapás Boglárka, Németh Nándor és a női 4x200-as gyorsváltó is döntőzött: Kapás 200 méter pillangón a negyedik, Németh 100 méter gyorson a nyolcadik, míg a váltó a hetedik helyen végzett. Telegdy Ádám 200 méter háton parádés úszással jutott be a fináléba, az ötödik, egyúttal utolsó olimpiáján szereplő Cseh László pedig 200 méter vegyesen tett hasonlóan.

Magyar szempontból nagyszerűen kezdődött a csütörtöki úszóprogram: Telegdy Ádám kissé nehézkes kezdés után óriásit hajrázott a 200 méter hát elődöntőjében, 1:56.19-es ideje mindössze két századdal maradt el a legjobbjától. A futamban ez a második helyhez volt elegendő, összesítésben pedig a negyedikhez, vagyis bejutott a fináléba!

„Próbáltam nem Bogira és a kétszáz pillangó döntőjére gondolni, mert tudtam, az csak összezavar – mondta Telegdy. – Kicsit tartottam a reggeli úszásról, de ez a legjobb idő délelőtt – a döntőben bármi megtörténhet.”

Következett Kapás Boglárka döntője 200 méter pillangón: a számban 2019-ben világbajnokságot nyerő magyar úszónő a harmadik idővel kvalifikált a 200 méteres pillangó fináléjába, s minden esélye megvolt az éremszerzésre. Sajnos a rajt nem sikerült túl jól, a korán meglépő kínai Csang Jü-fej mellett a két amerikai, Regan Smith és Hali Flickinger is elhúzott kicsit a mezőnytől. Kapás a szokásos nagy hajrázásával mindent megtett, de nem tudta utolérni őket, így a negyedik helyen végzett.

„Elhittem én is, hogy képes vagyok a 2:05-ös időre… – kezdte Kapás. – A célba érkezésnél tudtam, hogy nem vagyok dobogós, mert nem gyulladt a lámpa. Sajnálom. Csalódott vagyok, igen, hiszen elképzelni sem tudtam, hogy nem szerzek érmet, de kiúsztam magam, ez az egy vigasztal.”

Németh Nándor parádés országos csúccsal (47.81) valósította meg nagy álmát 100 gyorson, bekerült az olimpiai döntőbe is a vb- és az Eb-finálék után. Nem kis fegyvertény: magyar úszó legutóbb szintén Tokióban volt finalista a királykategóriában, még Dobai Gyula, 1964-ben. A 21 éves úszó jól kapta el a rajtot, azonban a második 50 méterre visszaesett, s végül nyolcadik lett – kritika így sem érheti.

„Nem fogok panaszkodni, hiszen életem első egyéni olimpiai döntőjét úszhattam – mondta Németh. – A középdöntőben úszott időmnél ezúttal rosszabbat jöttem, de az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyedül a célba érkezés miatt bánkódom, ott rátettem egy tempót, és nem kellett volna – nem azt mondom, hogy akkor sokkal előrébb végeztem volna, de mégiscsak jobb lett volna, ha ott a végén nem csúszik be az a pici hiba.”

Az ötödik olimpiáján versenyző Cseh László a legszebb napjait idézve kezdett a 200 méter vegyes elődöntőjében, a pillangónál világcsúcs időn belül, a hátnál továbbra is az első helyen fordult, mellen viszont visszacsúszott, és a gyors nagy hajrája után végül a negyedik lett futamában. A továbbjutáshoz ez is elég volt, négyszeres olimpiai ezüstérmesünk a nyolcadik idővel kvalifikálta magát a fináléba.

„Én már az előfutam után is elégedett voltam, régen azért ez nem így volt – mondta Cseh. – Kicsit rosszabbat úsztam, mint tegnap, annak örülök, hogy ez is döntőt ért. Ez a legfelszabadultabb versenyem, olimpiám, még egy úszás, és elköszönök – mennek is kell haza, mert rengeteg tennivaló vár rám, például ideje már rendet tenni a garázsban is.”

A program a női 4×200 méteres gyorsváltóval zárult, a mieink Kapás Boglárka került be a csapatba Verrasztó Evelyn helyére Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura és Késely Ajna mellé. A magyar váltó az orosz, a német és a francia csapattal csatázott a mezőny hátsó felében, végül utóbbit megelőzve a hetedik helyen ért célba. Az aranyat a világcsúcsot úszó kínaiak nyerték, mögöttük az Egyesült Államok és Ausztrália zárt érmes helyen.

Telegdy Ádám magyar idő szerint péntek hajnalban 3.50-től, Cseh László 4.16-tól úszik döntőt.

A videókkal, teljes eredménysorral színesített összefoglalót megtekintheti a Nemzeti Sport Online-on.

Dosszié

Hozzászólások

Hirdetés
Az élet írta a Rozmaring kunyhó történeteit
most kell figyelni!
Szlávik János elárulta, mikor tetőzhet a negyedik hullám
álláspont / 1 órája
Szijjártó Péter: a holland miniszterelnök előbb a saját portája előtt sepregessen
A külügyminiszter az eheti Spiegel címlap kapcsán osztotta meg véleményét.
Gyász
"Amíg élünk Ő is él velünk, szívünkben itt marad nekünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TERECSKEI ZSIGMONDNÉ Bognár Katalin kecskeméti lakos, 77 éves korában hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2021. október 25-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászmise 2021. október 26-án, 8.00 órakor lesz a kecskeméti Nagytemplomban A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF Kecskemét, Lánchíd utcai lakos, 74 éves korában, 2021. október 13-án hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KRACKER EMILNÉ Kis Erzsébet kecskeméti lakos, 98 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik IGNÁCZ PÁL búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Szeretett Édesapánkra GÁL MIHÁLY halálának 55. évfordulóján. Négy gyermeke és kilenc unokája.
"Amíg élünk, ő is él velünk, szívünkben itt marad nekünk." A gyászoló család tudatja, hogy MÓCZA JÁNOSNÉ Kuczka Ilona a Görbemajori, illetve a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugalmazott vasdiplomás pedagógusa 2021. szeptember 30. napján, életének 92. évében, a betegek szentségével megerősítve, visszaadta földi életét Teremtőjének. Hamvait 2021. október 22. napján 10.45 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Az engesztelő gyászmisét 2021. október 23. napján 18.00 órakor a kecskeméti Szent Miklós (Barátok) Templomban mutattatjuk be. Külön köszönetet mondunk a kalocsai Szent Kereszt Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztálya valamennyi orvosának és ápolónőjének. Gyászolják: fia Attila, lánya Csilla, unokái Orsi, Csaba, Emese, Réka, dédunokái Csenge és Szabolcs, rokonai és mindazok, akik szerették.
Szomorúan tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy VIRÁGH ERZSÉBET JUDIT életének 73. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TALMÁCSI BALÁZS kecskeméti lakos, 85 éves korában hosszú súlyos betegség után megtért Teremtőjéhez. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én, 15.00 órakor lesz a Hetednapi Adventista Egyház gyülekezeti termében (Kecskemét, Liszt Ferenc u. 28.). Kérjük, hogy Szerettünktől csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEKÉR JÓZSEF kecskeméti lakos, 98 éves korában szíve örökre megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 21-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Szeretett férjem és édesapánk HEGEDŰS ANDRÁS halálának 20. évfordulójára. "Azt hittük könnyebb lesz ahogy múlnak az évek. De nem hozott enyhülést a gyászunkra az élet. Szívünkben nincs más csak örök bánat, Amíg élünk siratjuk az Édesapánkat." Szerető feleséged és családod.
"Hűségedért megbecsültek, becsületességedért megszerettek, jóságodért megsiratnak." Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SUTUS JUHÁSZ GYULA ny. r. alezredes, ügyvéd kecskeméti lakos, életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én, 10.45 órakor a kecskeméti Köztemető ravatalozójában lesz. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. 
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesapánk REBEK ANTAL PÁL kecskeméti lakos, 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 18-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Aki ember volt, küzdő, tiszta ember, változzék át bár porladó rögökké, az élőkben tovább él - mindörökké." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Férjem GELLÉRT LÁSZLÓ orgoványi lakos, életének 62. évében elhunyt. Temetése 2021. október 16-án, 14.00 órakor lesz az orgoványi Református Temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család kéri, hogy a részvétnyilvánítás helyett, közvetlenül a szertartást követően az Orgovány, Sport u. 8. szám alatti telephelyen, elhunyt szerettünk életműve helyén tartandó megemlékezésen egy fejbólintással búcsúzzanak Tőle. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreznek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS ANDRÁSNÉ Kertész Neszte helvéciai lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 15-én, 15.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet és az emlékezés." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FODOR FERENC a Volán nyugdíjasa kecskeméti lakos, 86 éves korában rövid súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2021. október 15-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik NYILAS MIHÁLY búcsúztatásán és temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család.
"Suhanva száll az élet tova ami elmúlt, nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elveszítünk de lesz, kit örökké szeretünk." Fájó szívvel emlékezünk BAKOS JÓZSEF halálának 3. évfordulóján. Felesége és keresztlányai.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy DR. HERMANN GYÖRGY 82 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2021. október 14-én, 14.00 órakor lesz a lakiteleki Köztemetőben. Ezúton köszönjük a temetésen való részvételt. Minden értesítés helyett. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRKONYI SÁNDOR a Petőfi Nyomda volt dolgozója kecskeméti lakos, életének 84. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. október 15-én, 15.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család.
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy RIMÁR LAJOSNÉ Náczi Erzsébet a Magyar Nemzeti Bank, majd a K&H Bank nyugdíjasának szíve 86 éves korában megszűnt dobogni. Végső búcsút 2021. október 15-én, 9.45 órakor veszünk Tőle a kecskeméti Köztemetőben. Együttérzésüket köszönjük! A gyászoló család.
bács-kiskun / 1 órája
A Prima díj jelöltjei – 1. rész
Munkatársainktól
labdarúgás összefoglaló / 1 órája
Dobogón délen a Dunagyöngye
Vincze Miklós
útinform / 1 órája
Mutatjuk, hol számíthatnak közúti munkálatokra Bács-Kiskun megyében
baon.hu
állatvédelem / 1 órája
Jövő héttől indulhat az ebek összeírása Kecskeméten
Hraskó István
követendő példa / 1 órája
Világsiker lett a rezsicsökkentés
egyértelmű érzelmek / 1 órája
Lebuktak, szerelem szövődött a TV2 sztárjai közt