2015.09.28. 19:41
Bronzokkal tértek haza a bajai hölgyek
Kentig Emőke az 57, Szigetvári Mercédesz +78 kg-ban harmadik helyen zárta az Európa Open belgrádi fordulóját.
A Mogyi-Bajai Judo Club négy versenyzővel – edzőjük: Radics Attila – utazott a szerb fővárosba. Knetig Emőke bosnyák és francia ellenfelét is magabiztosan verte, majd egy román versenyzőtől kikapott a döntőért harcolva, utána viszont megszerezte a bronzot. Szigetvári Mercédesznek három mérkőzés kellett megvívnia a harmadik helyért, montenegrói ellenfelét legyőzte, a szerb és horvát versenyzőtől viszont kikapott. Végvári Martin (66 kg) hosszú sérülés után az első nemzetközi viadalán az első fordulóban kikapott és kiesett. Hasonlóan járt Szigetvári Szilárd (+100 kg), aki egy orosszal kezdte és fejezte be a versenyt.
Amszterdamban a veterán világbajnokságon léptek tatamira bajaiak. Nagy Olga (70 kg) a későbbi világbajnokot is legyőzte, ám a körbeverések miatt bronzérmes lett korcsoportjában, míg Nagy Erzsébet (78 kg) a későbbi aranyérmestől vereséget szenvedve zárt a harmadik helyen.