2014.07.17. 19:37
Szombaton ismét megvendégeli szurkolóit a Kecskeméti TE
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is vendégül látja szurkolóit az utolsó hazai felkészülési találkozó után a KTE-Phoenix Mecano.
Szombaton, a 18.55 órakor kezdődő, és ingyenesen megtekinthető edzőmeccs után következik a dzsembori. A klub paprikás krumplival és sörrel várja szurkolóit. Az étel és ital elfogyasztása után bemutatkoznak a KTE csapatai, majd kötetlen program következik, lehet beszélgetni, közös fotót készíteni a klub játékosaival, edzőivel, vezetőivel.
A rendezvény ideje alatt még ingyenesen lehet kiváltani a klubkártyákat, érdemes erre sort kerítenie annak, aki eddig nem tette volna, hiszen a bajnoki meccsekre történő gyors bejutás mellett számos kedvezménnyel jár használata. A kártyák mellett az őszi szezonra érvényes bérleteket is árulják majd a Széktói Stadionban.
Aki a „B” lelátóról szeretné nézni a meccset, annak sem kell a lefújást követően megkerülnie a stadiont, a menekülőkapukon ugyanis át lehet menni a bemutatóra, melyet az „A” lelátó előtt rendeznek.
Program:
18.55: KTE-Phoenix Mecano–Békéscsaba felkészülési mérkőzés.
20.15: Szurkolók vendégül látása.
21.00: Bemutatkoznak a KTE utánpótlás csapatai.
21.30: Pályán a KTE gyermek labdarúgói.
21.35: A szurkolókat, támogatókat köszönti Rózsa Pál, a klub többségi tulajdonosa.
21.40: Érkezik az NB I-es csapat.
22.00: Köteletlen program, aláírásgyűjtés, fotózás a játékosokkal, szakmai vezetőkkel.