2013.05.24. 14:31
A Selyemútra gyakorolnak
A pilóta és a navigátor a régi, ám a vezető szerelő új a kalocsai Qualisport terepralis csapatában, melynek tagjai újra hazai pályán indulnak a Scania versenykamionnal.
A Qualisport terepralis csapata a 2013-as Africa Eco Race óta első ízben áll rajthoz, mégpedig a Terep-rallye Országos Bajnokság és a Közép-Európai Zóna Trófea idei második összecsapásán, a Himod térségében megrendezésre kerülő Céltrans ’97 Kupán.
– A most hétvégi futamon a kalocsai csapat megújult összeállításban vesz részt, ez egyben a legfontosabb változás a januári, afrikai verseny óta. Kovács Miklós pilótához és Czeglédi Péter navigátorhoz az 1100 lóerős versenykamion pilótafülkéjében a szervizcsapatból előlépő Ács László csatlakozik vezető szerelőként, akinek ez lesz az első bevetése a versenytrió kötelékében – közölte Mészáros Sándor, a Qualisport sajótőfőnöke.
– A Qualisport idén is részt vesz a nyár legnagyobb terepralis csúcsrangadóján, a júliusi, oroszországi Silk Way Rally-n. - A Céltrans ’97 Kupa bemelegítés, ráhangolódás lesz az átalakult formáció számára: az előzetes nevezési lista szerint más kamion nem áll rajthoz a Rábaközben tartandó, 449 km-es össztávú viadalon, így a kalocsai trió elsősorban a Scania tesztelésére, finomhangolására kíván összpontosítani a Selyemút előtt – tudtuk meg Mészáros Sándortól.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kovács Miklós pilóta örül, hogy újra száguldozhat
[/caption]
– Nagyon jó lesz újra száguldozni, elég régen volt már az Africa Eco Race – mondta a pilóta, Kovács Miklós, aki hozzátette: már a Silk Way Rally-ra készülnek, ahol harmadszor állnak rajthoz. – A hétvégi versenyen igyekszünk kipróbálni azokat a megoldásokat, amelyekkel a legutóbbi versenyen jelentkező futómű-problémákat tudnánk orvosolni, másrészt Lacinak ez lesz az első versenye, így jó alkalom kínálkozik arra, hogy ráérezzen a dolgokra – nyilatkozta Kovács Miklós.