Sport Bács-Kiskun

2011.01.08. 14:41

A dupla után a tripla még várat magára

Egyre több olyan sportoló van megyénkben, aki ki akarja próbálni erejét, akaratát, tűrőképességét, és hosszú távú versenyeken akar elindulni. Közéjük tartozik Gerhát János is, aki a dupla távú ironmant már teljesítette, a triplával azonban még adós maradt önmagának.

Sz. T.

Már több esetben is célbaért az ironman távon (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás), ezért úgy döntött, hogy a duplájával is megpróbálkozik. Két esetben sikerrel is járt, ezért az elmúlt évben még merészebb tervet eszelt ki. Benevezett a májusi duplára, majd pedig a júliusi tripla távra.

– Az alapozásom nagyon jól sikerült – meséli a kecskeméti sportoló. – Március hónapban már olyan kiváló formában éreztem magam, hogy irreális célokat kezdtem el magammal szemben táplálni és felállítani. Az ultra távoknál, már maga a célba érkezés is nagydolognak számít, de akkor úgy gondoltam, hogy akár a tíz közé is bekerülhetek az ausztriai versenyen. 24-25 órát terveztem, korábban 29 óra volt a legjobb időm a dupla távon. Reálisnak ítéltem meg a kitűzött célt. A sors azonban közbeszólt. Szakadó eső fogadott bennünket, borzasztó hideg volt, a medence vizének hőmérséklete mindössze 11 fokos, így az úszás elmaradt. Kerékpározásnál defektet kaptam, leállítottak a rendezők, mert elhagytam a hátsó lámpámat. Az éjszakai tekeréshez ugyanis mindenkinek használni kell elől és hátul is megfelelő fényerejű lámpát. Ettől függetlenül a kerékpárt nagyon jó idővel fejeztem be. A futás húsz kilométere után azonban jelentkeztek a problémák. Lelkileg nem éreztem jól magam, és mivel a triplát tartottam fontosabbnak, úgy döntöttem, hogy nem gyötröm tovább magam, és feladtam.

– A tripláról annyit kell tudni, hogy két évet kellett várnom arra, hogy egyáltalán elindulhassak. A pech azonban utolért. Három héttel a verseny előtt egy kerékpáros edzés közben elestem, és eltört a csuklóm. Kétségbe estem, hogy most mi lesz. Nem engedtem begipszelni, csak egy tartókötés volt rajta. Úszni nem tudtam, de úgy döntöttem, hogy ha már két évet vártam arra, hogy elindulhassak, akkor el is indulok. Németországban is szélsőséges idő uralkodott július végén. Vacsora helyett elhívtak dopping vizsgálatra, és addig, míg a többiek ettek, én vártam a soromra korgó gyomorral. Mindent rendben találtak, de a várakozás és a verseny előtti stressz tovább fokozta az idegességemet.
Tartottam az úszástól, mert a csuklótörésem miatt nem tudtam, hogy szint időn belül tudom-e teljesíteni a 11,4 kilométeres távot. Szerencsére azzal nem volt gond. Az 540 kilométeres kerékpározásnál úgy gondoltuk, hogy ott pihenek inkább többet, nem pedig a futásnál. Rossz döntés volt, mert időzavarba kerültem. A futás 100 kilométerénél a rendezők felszólítottak arra, hogy álljak ki. A körátlagaimból arra következtettek, hogy 18 perccel ki fogok csúszni az időből. Hiába magyaráztam, hogy meg tudom csinálni, nem engedtek tovább menni.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Két évet kellett Gerhát Jánosnak várnia a tripla távra
[/caption]

Természetesen nem mondtam le, ebben az évben a májusi dupla és a július végi tripla távú versenyről. Szeptember óta munka mellett keményen edzek, és mindent megpróbálok tenni annak érdekében, hogy sikeresen fejezzem be mind a két versenyt. Nagy álmom fog teljesülni, ha sikerül – mondta Gerhát János.

Ezek is érdekelhetik