Sport Bács-Kiskun

2010.05.19. 15:49

Szank és Móricgát az első tízben!

Ma zajlik országszerte a Kihívás Napja. Bács megyéből is több település van versenyben.

P. Zs.

A délután három órai állás szerint megyénkben Szank a legsportosabb, saját kategóriájukban ötven induló közül a hetedik helyen állt a község. Móricgát a 9., Kerekegyháza a 15., Ladánybene a 18., Kelebia a 38. helyet tudhatta magáénak.

Interneten, a kihivasnapja.hu weboldalon követhető nyomon a verseny alakulása. A települések tegnap éjféltől ma 21 óráig mozgathatják meg lakosaikat.

Kerekegyházán délelőtt 11 órakor aerobikkal kezdték a napot. Több mint négyszázan – óvodásk, iskolások, kisgyermekes családok – mozogtak együtt. Délután három órakor rajtolt a ping-pong korosztályos bajnokság, estig további sportversenyekre, közös össztáncra várják az érdeklődőket.

– Nagyon hideg az idő, de szerencsére az eső nem esik, így továbbra is mindenkit várunk a művelődési ház elé – nyilatkozta a Baon.hu-nak Németh Mariann főszervező, a művelődési ház vezetője

Idén 212 település jelentkezett a felhívásra, csaknem kétmillió embert mozgatnak meg a szervezők. A „Legsportosabb település 2010” feliratú díszserleget az a település nyeri el, ahol a lakosság lélekszámához viszonyítva a legtöbben sportolnak, legalább negyedóráig.

A kárelhárítók is versenyben vannak

A versenyt szervező Magyar Szabadidősport Szövetség, tekintettel az országban napok óta tapasztalható szélsőséges időjárási körülményekre, s az ebből fakadó települési teendők ellátásának fontosságára úgy döntött, hogy a kármegelőzési és – elhárítási munkálatok végzését is elfogadja sportaktivitásként. Akik tehát a korábban eltervezettek helyett kénytelenek otthonuk, környezetük megóvásán munkálkodni, a versenyben résztvevőnek számítanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!