Sport Bács-Kiskun

2010.02.12. 15:39

Ismét nyeregbe pattannak

Kissé belelovallták magukat a bajai kistérség polgármesterei a tavaly első ízben megrendezett Bácskai Vágta szervezésébe. Szerdai tanácskozásukon erre a témára áldozták a legtöbb időt, többet mint amennyit az egyéb, másfél tucatnyi napirenddel összesen foglalkoztak.

Kubatovics Tamás

Sikeres volt a tavalyi selejtező, a Nemzeti Vágta szervezői örömmel fogadták a kezdeményezést, aminek idén már lesznek követői, az ország több táján tartanak a Petőfi-szigetihez hasonló selejtező viadalokat. A bajai eseményt korábban felső-bácskai települések találkozójává kívánták tenni.

Horváth Roland, a tavalyi szervezésben is résztvevő érsekhalmi polgármester jelezte: az országos vágtát tavaly megnyerő Bácsalmás önálló versenyt tart. Az jelentős lovas élettel rendelkező érsekcsanádiaknak pedig nem jó a tervezett időpont, Felső Róbert közölte, hogy ötven fő – köztük több lovas – megy fővárosi színházba azon a napon. Felsőszentiváni kollégája, Vörös Szilárd  viszont hangsúlyozta: nem lenne szerencsés az április 24-re tervezett időpont módosítása. Mint mondta, a parlamenti választás kiírásakor mindkét politikai táborból úgy nyilatkoztak, hogy nem lehet gond a választás második fordulója előtti nap kiválasztása miatt. Hozzátette: egyfajta pozitív üzenet is lehet a közös ünneplés.

Azt, hogy a rendezvénynek megszervezésének, megítélésének politikai vetülete is van, több elszólás is igazolta. Így például az, amely szerint Bácsalmás a Fideszből lépett ki. A helyesbítés szerint a Febösz (Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége) korábbi tervétől tért el a település, így nem lehet közös versenyt tartani. Igaz, erre a gesztusra a Petőfi-sziget sem biztosít megfelelő feltételt, a tavalyihoz hasonlóan csupán a környékbeli települések vágtájára alkalmas a terület.

Több versenyző illetve fogat esetén nem lenne elég hely, a települési főzőcskézésre, kulturális bemutatkozásra azonban a korábbinál több társaságot is szívesen fogadnának a tavalyi résztvevők. Király Sándor, Nagybaracska első embere pedig egy képzavarral hangsúlyozta Baja központi szerepét, amikor a várost a „bácskai identitás zászlóshajójának” nevezte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!