2008.08.06. 20:09
Elmarad a KTE - Győri ETO rangadó?
A Kecskeméti TE-Ereco hét végi ellenfelét, a Győri ETO-t vírus okozta hasmenés gyötri. Még az is elképzelhető, hogy elmarad a csapatok szombati párharca.
Az ünnepből így lett ünnep- és gyomorrontás. Akadt labdarúgó, aki délután négykor hagyta el a kórházat, este nyolckor pedig már a Széktóiban kellett robotolnia. Robotolt is, amíg el nem fogyott az erő, főleg a találkozó utolsó húsz percét nem bírták már szusszal a hírös városiak.
Az eredmény ismert: 2–1-re nyert a Duna-parti alakulat Tököli Attila kilencvenedik percben lőtt „kezezéses” góljával.
A második fordulóban pedig a Győr tudhatta, milyenek a hascsikarás okozta fájdalmak. Maradandó emléket hoztak haza Grúziából, ahol a Zestafonival játszottak UEFA-kupa selejtezőt. A legyengült ETO-nak hétfőn esélyese sem volt a Debrecen elleni bajnokin. Átgázolt a Rába-partiakon a vendégségbe érkezett Loki, és aratott sima, 3–0-ás győzelmet. A győriek esetében tudni lehet, hogy a rotavírus a bajok okozója, egy kis szalmonellával megspékelve. Hogy a KTE-Ereco futballistáinak mi okozta a vesztét, az jelenleg még homályos... (lásd keretes írásunk).
A rotavírusra nem létezik antibiotikum, csak a pihenés és a folyadékpótlás orvosolhatja a bajt. Ha elhúzódik a betegség, akkor még az is elképzelhető, hogy az ETO kéri a szombati, KTE elleni mérkőzés elhalasztását.
– Kedden még elég rosszul nézett ki a társaság, tizenkét játékosomban intenzíven dolgozott a vírus, közülük ötnek infúziót is kellett adni – kaptuk tegnap (szerda) délelőtt a helyzetjelentést Egervári Sándortól, a győriek vezetőedzőjétől. Bizonytalanságban vagyunk, nem tudjuk, hogy a héten végig megy-e labdarúgóinkon a betegség, vagy sem. A csapat talpraállítása az orvosok kezében van. Nagyon bízom benne, hogy megoldják a problémát, mert játszani szeretnénk. Ha azonban a betegség hosszabb lefolyású lesz, akkor élünk a halasztás lehetőségével. Most úgy látom, hogy a nehézségeink ellenére ki tudunk állni, majd az orvosok összeállítják a csapatot.
Dr. Molnár Ilona kecskeméti kistérségi tisztifőorvos így nyilatkozott a Kecskeméti TE-Ereco labdarúgóinak a Paks elleni meccset megelőző hasmenéses betegségével kapcsolatban:
- A beérkezett székletminták alapján pozitív eredményt felmutatni nem tudtunk. A vendéglátóegység magánlaboratóriumba küldte az ételeket, mikrobiológiai vizsgálatra, ezek eredményét várjuk. Egyébként vírusos megbetegedésre gyanakszunk. Ezt laboratóriumi eredménnyel alátámasztani nem áll módunkban, de a játékosok klinikai tünetei, illetve a járványügyi tapasztalatunk ezt támasztja alá. A vendéglátóegység hibázott abban, hogy miután tudomást szerzett a megbetegedésekről, azt elmulasztotta jelenteni az ÁNTSZ-nek.
Ezen kívül kötelessége lett volna megőrízni, azaz érintetlenül hagyni a helyszínt. Mivel ezeket nem tette meg, ez szabálysértési vétségnek minősül. Azt azonban tudni kell, hogy a vendéglátóegységeknek 30 fő alatti rendezvény esetén nem kell ételmintát elrakniuk. Az üzletvezetőtől azt az információt kaptuk, hogy mivel a játékosok a kórházba mentek, ezért nem gondolták, hogy külön bejelentést kell tenniük.

-->