Kell egy kupica házi szíverősítő a böllér-hideg hajnalokon!

– No, munkára fel! – harsan a jó erőben lévő férfi hangja, s kábító pisztolyt ragad a kezébe.  – Csak ügyesen, ahogy szoktuk! – adja ki az utasítást, és már indulnak is a férfiak. A hajnal sötétje pár pillanatra elnyeli őket. Csend, majd szívbemarkoló visítás. Lövés dördül, kicsivel később egy kiáltás: – Asszony! Hol késik a pálinka?

Igen, idén is eljött a böllérek ideje: a sertések napjai meg vannak számlálva! Falun ősszel megkezdődik a disznóvágási szezon. Igaz, nem volt ez mindig így. Két-három évtizede még a tél közepére esett a „disznók alkonya”. Akkoriban még csak a téli fagy és hideg „segítségével” tudták tartósítani a húsokat . Elődeink a disznóból hurkát, kolbászt töltöttek, s ezeket a szalonnával együtt a padlásra vitték fel.

A család addig ette a disznóhúst, míg el nem fogyott. Legelőször a hurkát kellett megenni, mert az állt el a legrövidebb ideig. Ezután következhetett a kolbász, a disznósajt, az abált szalonna, a tepertő. A disznócsemegék a téli hónapok alatt szépen el is fogytak a padlásról. De a disznóvágás társasági esemény is volt: ilyenkor meglátogatták egymást a rokonok, szomszédok, iszogattak, beszélgettek, esténként kártyáztak. Persze az  asztalról nem hiányzott a finom hurka vagy kolbász sem.

Van pár szokás és kellék, ami az idők folyamán sem változott:  egy hamisítatlan disznóvágás ma sem lehet meg a rokonság és a jóféle házi pálinka nélkül. Ez adja az erőt a munkához, és megalapozza a hangulatot!
Falun a disznóvágás minden háznál más-más szokással jár. De a lényeg mindenhol ugyanaz: együtt lehet a család, megbeszélhetik a dolgaikat, felidézhetik őseik emlékét.