Lelkiismeret

Napjaid s gondolataid űrét
Az elmúlás tölti be!
De a gerendára szült kötél sorsán,
Nem változtathat senki fia. csak Te!
Fagyos újjakkal rajzolod kétségbeesett életed
Megfakult vonalát a repedt papírra!
Ha megteszed, mond!: Gyermekeid kezét,
Féltőn ki szorítja?
Bár a világ megtört és megmérgezett,
Ám térdre nem késztetett!
Igaz, sorsodból nincs kiút,
S, majd ha gyötört testedből lelked kijut,
Szerető asszonyodnak szerelmes csókot,
Segítő kezet ki nyújt,
Ha szemedből a küzdés utolsó szikrája is kihunyt?
De tudod mit? Tedd meg!
Gondjaid a végtelenbe teszed!
Családodnak utolsó emlékül marad egy heg,
A nyakadon ragadt seb!
Mellyen keresztül szeretteid véreznek majd el!
Hát ha neked ez kell?!
Elvégre aki mer, az nyer!
Gigád már csak egy utolsót nyel!
Pár év múlva gyermekeid fejében,
Egy gondolat szárnyra kel!
Ugye már hallod?!
"Apánk halott lelke gyávasággal telt,
És csak meghalni mert!"
Ezzel most aztán halálod sokat nyert.
Rossz érzés, ha szeretik az embert!
S ha meghalsz,
Életükért már nem emelhetsz fegyvert!
Ezt szeretnéd?
De ha gondjaid okát végre nem keresnéd,
Az életnek is talán megfelelnél!
Oldozd hát el a béklyót,
És harcolj méltón!
Tedd le búcsúleveled tollát,
Bontsd le a bitófát,
És harcolj, küzdj, s védelmezd hűen,
Érzelmeid birtokát.

Félsz a durva, rojtos kötél fojtó marásától?

Hidd el, jobb lenne még élni,

S reménytelen életeddel

Farkasszemet nézni! Droblyen Zsolt -->