Noszkó Dóra

2019.11.14. 07:00

Nyelvet tanultak, és az országot is megismerték

Hét éve tanulok németül, azonban nem igazán éreztem, hogy nyugodtan meg tudnék szólalni idegen nyelven. Volt egy lehetőségem, hogy két hetet eltölthessek abban az országban, amelyről már ennyi éve tanulok, alkalmam viszont ez idő alatt nem volt, hogy elmehessek Németországba. Nyáron az iskolám szervezett egy utat Münchenbe, ahol kipróbálhattam magam, és idegen nyelvi környezetben tudtam fejleszteni a nyelvtudásomat.

Kecskeméti Katona József Gimnázium

Az Alpok hegyeit is megcsodálhatták a diákok

A két hétbe rengeteg program fért bele. A kihagyhatatlan városnézés, múzeum- és kastélylátogatás mellett volt szerencsénk az Alpokban járni és egy moziban filmet nézni. Nagyon a szívemhez nőtt ez a Buda­pesttel közel azonos méretű és nyüzsgésű város. Gyönyörű középületei vannak, a kertvárosi részben kedves kis házakkal találkozik az ember, illetve rengeteg étterem kínál finomabbnál finomabb ételeket. Münchenben sokszor találkozunk magas épületekkel. Élménybeszámolóim alkalmával mindig megemlítem, hogy négyszer voltam a város fölött. Láttam a széléről, egy óriáskeréken csodálkozva, elképedve néztem le rá az Alpok magaslatairól, már éreztem a lüktetését az olimpiai falu legnagyobb attrakciójából, a tv-toronyból, és az egészen a város szívében lévő Szent Péter-templom tornyába is felmentem. Az összes lenyűgöző volt.

Mikor hazajöttem, és az élményeimet meséltem, sokszor elhangzott a kérdés: „na és mit gondolsz, sokat fejlődtél, mennyit tanultál?”. Váltig állíthatom, hogy rengeteget adott a némettudásomhoz ez a két hét. A németek nagyon büszkék a nyelvükre, ezért sokszor kijavítottak, ami rengeteget segített. A kinti napjaink egy részét egy helyi gimnáziumban töltöttük. Tanárok, diákok, tanórák szókincsét ismertük meg, kismértékben elsajátítottuk az akcentust, illetve egy kis szlenggel is bővült a szókészletünk. Sokkal magabiztosabbnak érzem magamat, ha beszélnem kell, és ezt szerencsére már egyre kevesebb hibával is teszem.

Az út során megismertem olyan diákokat, akik rendkívül okosak, kedvesek, szorgalmasak és segítőkészek voltak.

Családoknál szállásoltak el minket. Más diáktársaim vendéglátóival is volt alkalmam találkozni egy grillpartin. A néha előforduló nyelvi akadályok ellenére is rendkívül jó hangulat kerekedett. Míg élek, hálás leszek azért, hogy megismerhettem az én szállásadóimat. Barátságos, nagy tudású és melegszívű család fogadott be a mindennapjaiba.

Az Alpok hegyeit is megcsodálhatták a diákok

Hogy nekem ebből az egészből mi is a tanulság? Az, hogy igenis megéri nyelveket tanulni, világot látni, éhezni az újra, az ismeretlenre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!