Noszkó Dóra

2019.11.28. 06:52

Köztünk élnek a jövő csillagai?

Három olyan osztálytársammal készítettem interjút, akik valamilyen művészeti ágban, esetleg sportban kiemelkedően teljesítenek. Az is előfordulhat, hogy egy későbbi osztálytalálkozón már profiként jelennek meg, akiket egy egész ország ismer.

Kecskeméti Katona József Gimnázium

Hermkens Anna

– Anna, szerintem bátran mondhatom, hogy te egy művészlélek vagy. Fotózol, filmezel, az iskola színjátszó körében is játszol, illetve balettórákra is jársz. Mit gondolsz, ezek a hobbijaid, vagy inkább a szenvedélyednek tartok őket?

– Mivel mindezen hobbik űzése elég sok időt igényel, ezért az évek során elkezdett kirajzolódni, hogy melyik az, ami jobban érdekel, melyik az, amibe több időt vagyok hajlandó befektetni. Így a fotózás és a színjátszás került előtérbe, a balettot már csak hobbiként tartom számon, de nagyon szeretem továbbra is.

– Te mennyire tartod magad szakmainak? Megvannak azok a kötelező szerkesztési munkálatok, folyamatok, amiket követni kell, vagy van egy saját ízlésed, amit szeretsz követni?

– Azt, hogy mennyire tartom magam szakmainak, nem igazán tudom megválaszolni. A fotózást most csinálom negyedik éve, mégis nagyon sok mindent kell még tanulnom, még nem találtam meg a saját hangomat. Már tudom, hogy milyen témák érdekelnek leginkább, hiszen portrékat szeretek legjobban fotózni. Viszont még nagyon hosszú az út addig, hogy megtaláljam magam ebben a világban. A filmezést még csak két éve tanulom. Már sok szerepben kipróbáltam magam a barátaimmal készített filmekben. Voltam már operatőr, rendező, vágó, színész, azonban mindig a szereplés tetszett a legjobban.

– Elképzelhető, hogy valamelyikkel felnőtt korodban is szeretnél foglalkozni?

– A színjátszás mindenképpen továbbra is érdekelne, főleg a filmszínészet. Viszont érdekel még az irodalom,az írói pálya, a fotózással valamilyen módon összekötve.

Kuchta Benedek

– Kecskeméten sportolsz, nem Budapesten, azonban itt, a megyeszékhelyen is több klub található. Te mennyire érzel konkurenciát a csapatok között? Mennyire érzed jól magad a mostani csapatodban?

– Igaz, több csapat is van Kecskeméten belül, és nem csak itt, de a megyében lévő csapatok között is nagy a konkurencia. Nagyon jól érzem magam a mostani csapatomnál. Sokat köszönhetünk a stábnak, akik minden nap keményen dolgoznak a fejlődésünk érdekében.

– Régen atletizáltál is. Az iskola és a foci mellett már nem volt időd, ezért abba kellett hagynod. Nem hiányzik ez a mozgásforma? Igaz, eléggé hasonló, hisz futás-futás, de a futball másféle technikát igényel, nem igaz?

– Sajnos igen, abba kellett hagynom az atlétikát, hiszen választanom kellett a két sportág között. Egyszerű volt meghozni a döntést, hiszen már kilenc éve focizok, és mindig is az volt az álmom, hogy híres, elismert focista legyek. Nagyon sok mindent adott az atlétika, és sok mindent köszönhetek neki, például a gyorsaságomat.

– Biztos sok kérdést kapsz ezzel kapcsolatban, de érdekel, te hogyan vélekedsz a jövődről. Eléggé komolyan űzöd a sportot, de gondolkodtál már rajta, hogy folytatod profi szinten, vagy megmarad hobbinak? Mi leszel, ha nagy leszel?

– Mindenféleképpen szeretnék ebből megélni. Nem itthon szeretnék játszani, hanem külföldön, valamelyik első osztályú csapatnál. Focista szeretnék lenni, de a pszichológia is nagyon érdekel, bár ezt az utat csak a focista karrierem után tudom elképzelni.

Szilvási Nóra

– Nóri, te az éneklésben vagy kiemelkedően tehetséges. Hogyan fedeztétek fel ezt a csodálatos, benned rejlő hangot? Hány évesen kezdtél énekelni?

– Másodikos koromban kezdtem el citerázni, illetve általános iskolában kórusra jártam. Az ott tanító két pedagógus segített nagyon sokat a fejlődésemben.

– Sikeresen szerepeltél a Gyermekek a gyermekekért gálán. Hasonló jelentőségű fellépésed, esetleg felkérésed volt-e már?

– Nem volt kis felelősség teli színház előtt énekelni. Eddig csak a citerásokkal zenéltünk ezen a rendezvényen. Egyedül még nem túl sok fellépésem volt, de szerintem az, ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem, az a kilencedikes gólyabál volt, ahol elképesztő volt a közönség. Ha a fellépés jelentősége a fontos, akkor a főtéri szereplésemet emelném ki, ami a Kecskeméti Zeneegylet körein belül zajlott, aminek hamarosan én is boldog tagja lehetek.

– Mennyit foglalkozol a hangoddal? Vannak praktikák, amikkel esetleg fejleszteni tudod magad, esetleg egy betegség után újra visszaszerzi a hangod?

– Őszintén... kevesebbet mint kellene. Általában akkor járok el az énektanáromhoz, ha nagyobb fellépésre készülök, esetleg egy covert (felvételt) szeretnék felvenni. Ha beteg vagyok, és pont úgy jön ki a lépés, hogy fellépésem lesz, akkor általában torokcukorkát szopogatok reggel, este, meg persze mézes teát iszom, lehetőleg nagyon sok mézzel. Szerencsére nem sűrűn fordul elő, hogy elmegy a hangom, de sajnos azért évente egyszer-kétszer mégis van ilyen. Azzal sajnos nem lehet mit kezdeni, pihentetni kell, hogy minél hamarabb visszajöjjön.

Támogatni kell a tehetséget

Mindhárman szeretnék a szárnyaikat tovább bontogatni, a jövőben a hobbijukból megélni. Mindenki azt szajkózza, hogy csináld, amit szeretsz, és hogy azoknak van a legjobb dolguk, akik a mindennapokban azzal foglalkozhatnak, ami a szenvedélyük. Viszont ez egy idő után átfordulhat rossz irányba. Mert fennáll annak a veszélye, hogy esetleg kiég valaki, vagy csak egyszerűen megunja, amit csinál. Azonban én szeretnék mégis azok mellé állni, akik a hobbiból való megélhetést támogatják, hiszen most én is egy nagy vágyamat teljesítem be, ugyanis írhatok. Ha valakinek veleszületett tehetsége van, miért is ne kereshetné meg azzal a kenyerét? Ha egy környezetünkben élő személy ügyes valamiben, akkor támogatni kell, hiszen majd ha letesz valamit az asztalra, átélhetjük az egyik legjobb érzést, a büszkeséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!