Farkas Anna

2019.11.07. 06:59

Virág Fanni festene és színészkedne is

A fiatalok körében népszerű 2018-as X-Faktor döntős csapata, a Stolen Beat nyáron megjelent videóklipjében szerepelt Virág Fanni. A 19 éves lány két éve dolgozik modellként. Fannival egyebek mellett erről a felszínen csillogó, ám a kulisszák mögött nagy figyelmet és önmegtartóztatást követelő munkáról beszélgettünk.

Kalocsai Szent István Gimnázium

– Hogyan lett belőled modell?

– Három évvel ezelőtt jelentkeztem egy leendő modelleknek szervezett nyári táborba. A Summer Camp Casting előtt Pethő Bálint rám írt. Ő a VM (Valentine Model) ügynökségnél dolgozik. A beszélgetés után úgy gondoltam, megpróbálom a közös munkát. Jelenleg is a VM ügynökségnél dolgozom, ami az egyik legerősebbnek számít itthon. A modellkedésben is, ahogy mindegyik szakmában megvannak a követelmények.

– Milyen nehézségekkel jár a modellek élete?

– Talán a legnagyobb kihívás, hogy folyamatosan tartani kell a méreteket. Pontosan meg van szabva, hogy a csípő körmérete 88 centiméteres lehet. Fölé nem lehet menni. Ugyanez vonatkozik a mell és a derék méretére is. Ezekre nekünk nagyon oda kell figyelni. Ez természetesen nem könnyű feladat, hiszen a leadott méretekhez centire pontosan tartanunk kell magunkat. A modellek természetesen rengeteget utaznak, ami komoly lelki és fizikai megterhelés, hiszen a honvágy és a magány érzése is megtalálja az embert. Csak úgy érdemes belevágni, ha tudjuk, hogy ezt is bírni fogjuk. Van, hogy akár három hónapra is külföldre utazunk. Ilyenkor hétfőtől péntekig, de néha hétvégén is válogatásokra – castingokra – járunk. A casting adja a munkát. Találkozunk a megrendelőkkel, akik megnéznek minket. A kinti ügynökségen keresztül aztán később tudjuk csak meg, hogy megkaptuk-e munkát.

– Te hogyan oldod meg a családod és közted lévő fizikai távolságot?

– Amikor otthon vagyok, kiélvezem azt, hogy a szeretteimmel lehetek és a legtöbb időm velük töltöm. Amikor elutazom három hónapra, akkor interneten beszélek velük, ott kint a munkára fókuszálok. Nagyon megbecsülöm minden egyes percét annak, amikor legalább beszélhetek velük. A magánéletemet is így tudom megoldani, bár ez mindig két emberen múlik. Szóval hiába vagyok távol, az a három hónap inkább megerősít engem. Szerintem az ember ilyenkor rájön arra, hogy ki igazán fontos és ki az, aki hiányzik. Ilyenkor jobban meg is ismerheti magát az ember.

– Mit szólt a családod a sikeres karrieredhez?

– Sok szempontból saját magam irányítom az életem 16 éves korom óta. Anyukám persze támogatott engem, hisz amikor az ügynökséghez mentem, még nem voltam 18 éves, szóval neki is alá kellett írnia a szerződést.

– Hogyan készülsz fel egy-egy fotózásra?

– Az én esetemben igazából nagy felkészülés nincs egy fotózás előtt. Persze, ami nagyon fontos, hogy kipihent legyek. Nem véletlenül mondják szépítőnek az alvást. Az is nagyon fontos, hogy ápoltan érkezek meg, de hát legyünk mindig ápoltak! – mosolyog Fanni.

– Milyen divatmárkáknak dolgoztál eddig?

– Sok márkának dolgoztam már, főképp Kínában. Ott rengeteg márka van, ami Európában nincs, de keleten híresek. Az itthon is ismert nagy cégek közül a Huaweinek csináltam reklámot, lassan egy évvel ezelőtt, a Monki divatmárkának pedig webshopot. Ennek a márkának a tulajdonosa birtokolja a nálunk ismert Zara és H&M divatcégeket is.

Virág Fanni modell hobbija a művészet

– Nemrég szerepeltél a Stolen Beat Gyerekek című videóklipjében. Gondolkodtál már azon, hogy a modellkedés mellett színészkedj is?

– Amikor kicsi voltam, több színházi darabban játszottam. Nagyon jó érzés volt a színpadon állni és alkotni. Gyerekként odavoltam a versekért. Nem volt bennem félsz másoktól és a gondolataiktól, ezért minden évben indultam versmondó versenyeken, és nyertem is. Illetve az iskolában is sokszor szavaltam az egész iskola előtt az ünnepségeken. Ezek most apró dolgoknak tűnnek, de úgy látszik, azért hagytak nyomot bennem. Amikor a Stolen Beat-klippet forgattam, akkor ismertem meg Buzás Bencét, a Stolen Beat frontemberét. Előtte még sosem találkoztunk. Szerelmes párt játszottunk. Remélem, mindenki, aki látta, úgy gondolja, hogy jól sikerült. Nagy vágyam, hogy színész legyek és szeretnék majd a felkészülésre valahogy időt találni, esetleg már jövőre.

– Hogyan képzeled el a közeli, illetve távoli jövődet?

– Ez egy nagyon jó kérdés! Rájöttem ugyanis, hogy az élet tele van váratlan dolgokkal. Ez egyaránt lehet jó és rossz dolog is. Egyelőre modellkedem és közben apránként át szeretnék majd térni a színészetre. Úgy gondolom, a jelenlegi lehetőségeimet kihasználom, amíg vannak és amíg csak tudom. Boldogan, szerelemben és egészségben élni. Ez lehet minden ember hosszú távú vágya. Egyébként majd ingatlanokkal is szeretnék foglalkozni. A hobbim pedig marad a művészet, és erre több időt szeretnék majd fordítani. A későbbiekben többet szeretnék festeni, de ez nekem nem munka, hanem kikapcsolódás.

Virág Fanni adatai

Magasság: 170 cm

Konfekció: 34

Mell: 78 cm

Derék: 59 cm

Csípő: 87 cm

Lábméret: 37

Hajszín: szőke

Hajhossz: hosszú

Szemszín: kék

(Forrás: VM ügynökség)

 

Címkék#Séta-Szent

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!