szponzorált tartalom

2020.01.26. 18:24

VER-BAU: A kollegák sorba álltak, hogy vért adhassanak

Pénteken helyszíni véradást szervezett a „Véradóbarát munkahely” címet is elnyert VER-BAU Kft. A nyolcadik éve tartó hagyomány illeszkedik a kecskeméti székhelyű építőipari cég profiljába: a magas színvonalú építőipari kivitelezések és generál vállalkozások mellett kiemelt szerepet játszik életükben a társadalmi szerepvállalás.

Egy donor három életet ment meg adományával.

Nyolc éve minden januárban kitelepül székhelyükre a véradásokat lebonyolító szakcsoport, és néhány óra alatt elvégzik a jelentkező önkéntes főállású vagy alvállalkozóknál dolgozó kollegák szűrését, majd leveszik a fejenként 4 és fél deciliter vért.

A véradásokat szervező Vöröskereszt megyei vezetője elmondta, nem mindenhol engedélyezik a vezetők a véradást, hiszen a kollegák addig is kiesnek a munkából.

- Gyorsan kiderül, melyik az a cég, ahol a vezetők túllátnak a nyereségen, meglátják az emberi szükségeket és tesznek is valamit. A VER-BAU csoportot jó példaként tudom említeni több szempontból is: egyetlen komolyabb alapterületű raktárunkat nekik köszönhetjük, használatát ingyenesen biztosítják. A VER-BAU anyagilag is támogatta a nyári táboroztatásainkat és nyolc éve rendszeresen szervezünk náluk véradó-napot. Ma munkatársaik több mint tíz liter vért adtak le. Nem verseny a jótékonykodás, de tény, hogy szívesen vesszük, ha ezt a magasra tett lécet bármely másik vállalkozás túl szeretné szárnyalni.

 

Egy donor három életet ment meg adományával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában