szponzorált tartalom

2019.07.04. 00:00

Szaki Tábor diákoknak

Harmadik éve rendez Szaki Tábort a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános iskolás diákok számára. Az elmúlt két hétben ötven diák ismerkedett a Kecskeméti Szakképzési Centrum képzési ajánlataival, illetve céglátogatásokon vettek részt.

Egy pályaválasztás előtt álló általános iskolai tanuló számára nehéz döntés a továbbtanulás kérdése. A megyei iparkamara harmadik éve szervez egy-egy hetes Szaki Tábort a diákok számára. Bársony István táborvezető elmondta, a tábor célja: tevékenyíttető, interaktív élményközpontú pályaorientációs segítségnyújtás hetedik osztályos tanulóknak. A tábor ideje alatt megismerkednek a Kecskeméti Szakképzési Centrum teljes képzési repertoárjával, valamint cégeknél bepillanthattak a duális képzés rendszerébe. Megismerhettek, kipróbálhattak szakmákat gazdálkodó szervezeteknél. A tábor két turnusában 25-25 hetedik osztályos diák vett részt a kecskeméti és környékbeli általános iskolákból. Már a határidő lejárta előtt beteltek a helyek, sőt az eredetileg tervezett optimális 20 fő helyett 25 fősek lettek a táborok. Az elmúlt évek sikereit az is mutatja, hogy már a meghirdetés előtt volt számos érdeklődő. A cégek azon túl, hogy a munkaerő-utánpótlásuk biztosítása érdekében jelentkeznek már ezekbe a projektekbe, egyre inkább társadalmi felelősségvállalásként is tekintenek arra, hogy segítsenek megismertetni valós munkakörülmények között a szakmákat a diákokkal. A tábort a Bács Pályaválasztás Facebook-oldalon lehet követni. Az idén a Tesco kereskedelmi nagyvállalat, az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft., a Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. és a Mercedes Oktatási Központ is fogadta a tábor résztvevőit, akik testközelből ismerkedhettek meg a hivatásokkal.

Kata, Milán, Patrícia, Vivien, Nikolett és Krisztián sok segítséget kapott a pályaválasztáshoz

Az általános iskolás diákoknak sokat segített a pályaválasztásban a tábor

Zsíros Katalin, aki a ka­da­falvi iskola tanulója, nagyon jól érezte magát a táborban. Amikor megtudta, hogy jelentkezni lehet, azonnal feliratkozott. A kereskedelem érdekli.

Furdan Milán Kadafalván tanul. Többféle szakmát nézett végig a kamarai program során. Leginkább a kecskeméti Gróf Károlyi Sándor szakgimnázium tetszett meg. Az informatikai képzés ragadta meg. Mint mondta, érdemes volt részt venni a programokon.

Kis Patríciára, a kadafalvi iskola diákjára a megyei kórházban látottak gyakoroltak nagy hatást. A sebészeti eljárások, a kötözés tetszett meg leginkább.

Zoller Vivien a kecskeméti Arany János Általános Iskola tanulója nagyon jól érezte magát a csapatban. Korábban úgy gondolta, hogy a Széchenyi István szakgimnáziumban tanul tovább, de a programok után lehet, változtat, és egészségügyi pályára megy a Szentgyörgyi Albert szakgimnáziumban tanul tovább.

Baranyi Nikolett a kecskeméti Arany János Általános Iskola tanulója: a csapat és a program nagyon jó, most érlelődik bennem, hogy mi is legyek. A szüleim azt mondták, hogy rám bízzák a döntést. A Gáspár András középiskolában a festés és a burkolás ragadta meg a figyelmemet. Mindenkinek javaslom, hogy vegyen részt egy ilyen táborban.

Ruskó Krisztiánnak, a kecskeméti Béke Általános Iskola diákjának az osztályfőnöke jelezte, hogy a kamara Szaki Tábort szervez. A Gáspár András középiskolában az autószerelő-szakma, míg a Phoenix Mecano nagyvállalatnál a finommechanikai műszerész hivatás tetszett meg neki.

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában