Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök

Mennyire ismered Magyarországot? – Sokan teszik fel a kérdést a nyári szünidőben, amikor a családi nyaralást, a hétvégi kirándulást tervezik, vagy már éppen hazatérve a kalandos programról mesélnek.

Ebben az évben a legtöbben itthon keresik az utazással járó élményeket, Magyarország csodái pedig készen állnak: varázslatos természetközeli élmények, tankönyvben szereplő, vagy a kíváncsi turista tömegek elől eddig rejtőzködő látványosságok várják az útra kelő magyarokat augusztusban is.

Az úti célok kiválasztásában Kajla, a kincsvadász, kalandor vizslakölyök továbbra is lelkesen segít a gyerekeknek, sőt, el is kíséri a tavaly már jó baráttá vált kisdiákokat, hogy együtt fedezzék fel hazánk emlékezetes helyeit. Például a július végén indult Kajla-körökre, amelyek központjában a családbarát kirándulóhelyek, tanösvények, illetve a gyerekek számára érdekes természetközeli, aktív élmények, – például erdei játszótér, kisvasút, vadaspark – állnak. Kajla jelenleg húszféle körutat ajánl, a felkeresett tanösvényeken a már ismert pecsétek mellett a gyerekek Kajla karikákat is gyűjthetnek.

Az örökmozgó vizsla otthon is segítőkész a legújabb akcióban: amikor éppen nincs úton a család, élő, online kvízjátékon vehet részt minden tagja augusztusban. A több fordulós bajnokságra már zajlik a regisztráció, de még nem késő kattintani: három választható időpontban zajlik a vetélkedő a hónap során.

A Kajla online családi bajnokságra augusztus 4-től lehet regisztrálni a vetélkedő weboldalán: bajnoksag.kajla.hu

A portálon három meghirdetett időpontban: augusztus 7-én, 14-én és 28-án indul a játék, ahol valós időben mérik össze tudásukat a családok az ország minden tájáról. Sokan követhetik az izgalmasnak ígérkező, három fordulós versenyt, amit játékmesterként a weboldalon Szente Vajk vezet.

Nyeremények is várják a legügyesebb játékosokat, akik a 20 darabos makett szettet, Magyarország-térképet és a Kajla memória játékot mindhárom fordulóban külön és összesítetten is megszerezhetik.

A maketteket már ismerhetik a gyerekek: az utolsó tanítási napon Kajla útjára indította saját makettkampányát is, amelyben hazánk teljes területéről 20 nevezetességet építhettek meg a diákok, akik között eddig ötezer makettet osztott ki az örökmozgó vizslakölyök – és arról is gondoskodott, hogy a gyerekek augusztus 20.-ig igényelhessenek újabb építenivalót a makett.kajla.hu weboldalon.

A cikk támogatója a családi kirándulások szakértője, Kajla és a Magyar Turisztikai Ügynökség

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Labdarúgás Vincze Miklós
Északon négy percen múlott a Fülöpke bravúrja
diplomácia / 1 órája
Hazánkba látogatott a kirgiz elnök
Orbán Viktor miniszterelnök képeket osztott meg közösségi oldalán a látogatásról.
Gyász
Szeretettel gondolunk mindazokra, akik VIRÁG JÓZSEFNÉ Ficsor Irma temetésén megjelentek, fogadják köszönetünket, hogy együttérzésükkel mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
"Amikor fáradtan lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Fájdalommal tudatjuk, hogy MAROZSI IMRE kecskeméti lakos, 59 éves korában csendesen elaludt. Búcsúztatására saját kérésére szűk családja körében megtörtént. Édesanyja, felesége, gyermekei, unokái.
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk TÓTH LÁSZLÓNÉ Márkus Mária halálának első évfordulóján. Szerető családja.
"Mondd hogy ez csak egy álom, és itt vagy most is velem, hogy semmi ne fájjon. Tudom, hogy elmentél... és minden már csak emlék, ha tudnám hogy merre vagy a kezemet nyújtanám feléd." Szomorú szívvel emlékezem szeretett férjem GURÁLY MIKLÓS pedagógus halálának 8. évfordulóján. Feleséged, Ica.
"Van, akinek az a sorsa, hogy örökké a szívedben maradjon, még ha távozik is az életedből." (Becca Lee) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF gyémántdiplomás mezőgazdasági mérnök, a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal volt vezetője kecskeméti lakos, életének 88. évében, rövid, súlyos betegség után 2020. szeptember 1-jén otthonában örökre elaludt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Mivel hamvai végső elhelyezése szülőfalujában történik, kérjük egy-egy szál virággal emlékezzenek rá. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Táviratcím: 6000 Kecskemét, Dobó krt. 9. 2/2.   
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy LADÁNYI JULIANNA Júlia néni nyugalmazott óvónő 2020. szeptember 17-én, életének 82. évében elhunyt. A kecskeméti Köztemető ravatalozójában 2020. szeptember 29-én, 15.00 órakor búcsúzunk tőle.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ ANTAL búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULYÁS ISTVÁNNÉ Turcsány Ilona kecskeméti lakos, 84 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk." (2 Kor. 5,1) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEF életének 71. évében, súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. október 1-jén, 14.00 órakor római katolikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Halott virágok illatát nyögik a fák És megrázkódik a táj Valami véget ért, valami fáj..." Megtört szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apukánk, fiam, testvérünk KOVÁCS TAMÁS életének 45. évében 2020. szeptember 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Szívünkben, lelkünkben örökre velünk marad. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"A földi út véget ért. Nincs több kín, szenvedés. A megnyugvás legyen örök, A végső úton ne legyen göröngy." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARA ISTVÁNNÉ Bába-Kovács Julianna kecskeméti lakos, 97 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmukban osztoznak. A gyászoló család.
"Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban." Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH IGNÁCZNÉ Erdei Mária az Alföld Áruház volt dolgozója kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÁNOSNÉ Horváth Ilona kecskeméti lakos, 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 28-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik LACZKÓ ISTVÁNNÉ Szalai Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENC a volt Ingatlankezelő és Távfűtési Vállalat távfűtés vezetője kecskeméti lakos, életének 87. évében, 2020. szeptember 21-én elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, 11.00 órakor lesz a nagykőrösi Bokros temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagypapánk KATONA JÓZSEF Kecskemét, Sárospatak u. 8. szám alatti lakos, 64 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Nem múlnak el Ők, kik szívünkben élnek...." Fájó szívvel emlékezünk KOVÁCS GÉZA taxis halálának 30. évfordulóján. Szerető családja.
"Suhanva száll az élet tova ami elmúlt, nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elveszítünk de lesz, kit örökké szeretünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIRÁG JÓZSEFNÉ Ficsor Irma életének 84. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton 14.00 órakor lesz a jakabszállási köztemetőben, babtista szertartás szerint. A gyászoló család.
"…Annyira akartam élni, A betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül, szívetekben Tovább élhetek!..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÉRES JÓZSEF 2020. szeptember 18-án, méltósággal viselt, hosszan tartó betegsége után, 62 éves korában örök nyugalomra tért. Búcsúztatása 2020 szeptember 26-án, 10.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Emléke legyen áldott, nyugalma békés! Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára, illetve osztoznak fájdalmunkban! A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KÁROLYNÉ Dorcsák Ilona kerekegyházi lakos, 94 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 23-án, 15.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Labdarúgás / galériával / 1 órája
Győzött és átvette a vezetést a BLC
Vincze Miklós
Jubileumi ünnepség / 1 órája
Hajós kedvelt ékessége lett a barokk kastély
Tapodi Kálmán
Kézilabda / 1 órája
Győzött az alaposan megfogyatkozott a KNKSE
Borbély Károly
mintaközpont / 1 órája
Megnyílt az olimpiai bajnokok arcképcsarnoka a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián
segítségnyújtás / 1 órája
Kalocsán is gyűjtenek az SMA-s kisfiúnak
Gábor János
River / 1 órája
Joaquin Phoenix testvére emléke előtt adózik újszülött gyermeke nevével