hirdetés

2019.05.01. 00:00

Kormányzati stratégia formálódik

Új kormányzati stratégia formálódik a hazai kkv-szektor helyzetbe hozása érdekében. Egy országos rendezvénysorozat részeként a területi kamarák adnak otthont azoknak a kerekasztal-beszélgetéseknek, amelyeken a vállalkozók elképzelésekkel, ötletekkel támogathatják a kormány új kkv-stratégiájának kialakítását. A napokban egy ilyen fórumot rendeztek a megyei iparkamara kecskeméti székházában.

Barta Zsolt

Gaál József megyei kamarai elnök mellett György László és Kretz Ádám

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

Országos konzultációs sorozatot indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére. Az országjárás nyolcadik állomása volt Kecskemét. Az itt rendezett fórumnak a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont. A rendezvény vendége volt György László, az ITM gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára és Kretz Ádám vezető kormánytanácsos.

A rendezvényen Gaál József megyei elnök köszöntője után elhangzott, hogy az országos eseménysorozaton szerzett tapasztalatok összegzését is beépíti a minisztérium a vállalkozások megerősítését célzó, készülő kkv-stratégiába. A fórumon részt vevő kis- és középvállalkozások vezetői több olyan problémát felsoroltak, amelyek megoldása helyzetbe hozhatná a cégeket. Többen is megjegyezték, hogy míg korábban a tőkehiányt kompenzálhatták az alacsony hazai bérek, addig ma már a fizetésemelések következtében ez a helyzet megváltozott.

Dr. Edelényi András kamarai elnökségi tag hangsúlyozta: jónak tartja az alakuló kkv-programot, a gond az, hogy az egységes uniós piacon nem egyenlő a cégek közötti verseny. Így például az adminisztrációs terheket egy nagyvállalat sokkal gyorsabban megoldja, mint egy kisvállalkozás. Ez utóbbinak több energiáját köti le az adminisztráció.

Gaál József megyei kamarai elnök mellett György László és Kretz Ádám
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

Szilágyi József, egy nemzetközi fuvarozási cég vezetője arról beszélt, hogy a partnerekkel három évre kötnek szerződéseket, melyekben nem lehet érvényesíteni a folyamatosan emelkedő bérköltségeket.

Illyés Péter, az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft. ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy a kkv-szektor fejlődésének sok esetben maguk a cégvezetők az akadályai. Nem vesznek részt olyan programokon, amelyek a szakmai fejlődésüket szolgálják.

Somosné dr. Nagy Adrienn agrárvállalkozó a tőkehiányra, a vállalkozások és az egyetemek szakmai együttműködésének a fontosságára hívta fel a figyelmet. Megjegyezte, hogy a lengyelek rosszabb körülmények között termelnek, de a célzott támogatások következtében dömpingmennyiségű terméket állítanak elő.

Csengery Zsolt cégvezető nehezményezte, hogy a pályázati projektek esetében közbeszerzést kell kiírni. Ez lassítja és bonyolítja a pályázat elvégzését.

Pajkó Anna vállalkozó arról beszélt, hogy nincs olyan pályázat, amely a mikro­vállal­kozásokat hozná helyzetbe.

Tassi László kamarai alelnök szintén a mikrovállalkozások támogatásának a fontosságát említette meg.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vevő vállalkozók
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

Pintye László kamarai alelnök a szakképzés kérdéseinek a fontosságára hívta fel az államtitkár figyelmét. A jelenlegi reformok sikerétől függ ugyanis az, milyen minőségű munkát végzők kerülnek ki majd az iskolák padjaiból.

Az országos eseménysorozaton szerzett tapasztalatok összegzését is beépíti a minisztérium a vállalkozások megerősítését célzó, készülő KKV-Stratégiába.

Fontos a cégvezetők véleménye

Gaál József megyei kamarai elnököt kérdeztük a fórummal kapcsolatban.

– Maga a tény, hogy a minisztérium felelős államtitkára körbejárja a területi kamarákat, azt jelzi, hogy a cégvezetők véleményeit komolyan veszik majd a stratégia megalkotásánál. A mi kamaránknál rendezték meg a nyolcadik fórumot. A politikus vendég megjegyezte, hogy tapasztalata szerint eddig a legszínvonalasabb szervezés és eszmecsere Kecskeméten volt. A kérdésekre olyan válaszokat kaptunk, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a kormány komolyan foglalkozik a kis- és középvállalkozások fejlesztési stratégiájával. Ismerve dr. Palkovics László miniszter habitusát, gyorsan elkészülhet a stratégia. Nagyon fontosak voltak a fórumon elhangzott innovációval kapcsolatos javaslatok. Az egyetemeknek és a kkv-knak az együttműködési formáját meg kell találni. Adózással kapcsolatban voltak fontos megjegyzések a vállalkozók részéről. Például a diákfoglalkoztatás módjának a változtatásáról is szó esett. Az is támogatandó, hogy a helyben fogyasztandó ételnek alacsonyabb az adója, mint amit kiszállítanak, ezt kellene egységesíteni. A cégautók kettős adóztatásának a megszüntetése is felvetődött. A bérköltségek problémája is felmerült. A humánerőforrással kapcsolatos kérdések is előkerültek. Az innovatív termékfejlesztések esetében a piacra jutás támogatása nagyon fontos. Elhangzott, hogy a pályázatok esetében felesleges a közbeszerzési rendszer fenntartása. Előkerült egy régi kérdés, miszerint a cégvezetők tudásának a fejlesztése kardinális kérdés. Hamarosan indul a kamara és a Seed Alapítvány közös mentorprogramja. Tapasztalt szakemberek állnak a rendelkezésére azoknak a cégvezetőknek, aki igénylik a támogatást – mondta Gaál József megyei kamarai elnök.

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában