hirdetés

2021.01.05. 23:58

Kórházakat, oktatási intézményeket támogat az OTP Bank csaknem 200 millió forinttal

A Humanitás Szociális Alapítvány közreműködésével közel 200 millió forintot fordít jótékony célú eszközvásárlásra az OTP Bank. Az adományban részesülő kórházakra, iskolákra az OTP Bank régiói tettek javaslatot, hogy a helyi igényeknek, szükségleteknek legjobban megfelelő eszközadományok juthassanak el az intézményekhez.

PR cikk

A koronavírus jelentette kihívások leküzdése érdekében nemcsak a gazdaság lendületbe hozásáért tesz az OTP Bank, hanem fontosnak tartja azt is, hogy eszközökkel támogassa azt a sokszor erőn felüli munkát, amelyet az egészségügyben dolgozók végeznek.

A kórházak kiválasztásánál a fő szempont az egyes régiók területének mind teljesebb lefedése volt, illetve, hogy az egyes kórházak mennyire fontos szerepet töltenek be a járvány elleni védekezésben. Ennek érdekében a bank a kórházak igényeire szabva vásárol védőfelszereléseket, orvostechnikai eszközöket, illetve – a koronavírus elleni védekezésen túl -, az eszközadománnyal a víruskutatást, az ellenanyag elkészítését is támogatja az ehhez szükséges speciális laboratóriumi eszköz beszerzésével.

Emellett a hitelintézet bővíti a nem COVID-védekezéshez kapcsolódó kórházi eszközparkokat is, hogy a kórházak meglévő erőforrásaikat mind teljesebb mértékben a vírus elleni védekezésre fordíthassák, de ha lehet, más területen se szenvedjenek hiányt.

Ezen felül a bank digitális oktatásban nélkülözhetetlen számítógépek adományozásával is próbál segíteni iskoláknak és diákoknak. Csatlakozva a Bankszövetség Jótett Bank programjának Digitális Gyorsítósáv kezdeményezéséhez, az OTP Bank elsősorban asztali számítógépeket és laptopokat biztosít oktatási intézmények számára. Az újonnan vásárolt eszközök mellett a bank használt, de még jól működő számítógépeket is felajánl. A Digitális Gyorsítósáv programban a bankszektor, karitatív szervezetek és szakmai támogató partnerek összefogásával digitálisan hátrányos helyzetű iskolák, pedagógusok és diákok juthatnak december első hetétől január első hetéig több mint 2000 új és használt, de jól működő eszközhöz.

Az OTP Bank hazai hálózatának összefogásával megvalósuló év végi adományozással a helyi jelentőségű, kevésbé előtérben lévő intézményeket igyekszik támogatni a hitelintézet, amely tíz, a közép-kelet-európai régióban található leánybankjával együtt eddig összesen közel 5 milliárd forintot fordított a koronavírus elleni küzdelemre.

Az adományban részesülő dél-alföldi régiós intézmények az alábbi táblázatban láthatók.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában