16°
16°

Figyelem munkáltatók: kedvező juttatás marad a pénztári hozzájárulás

Kevés idő van hátra, gyorsan kell lépnie, ha szeretné kihasználni az állami támogatást.

Az elmúlt években emelkedő fizetéseknek köszönhetően sok család került jobb anyagi helyzetbe így a megtakarítás is egyre jobban a fókuszban van. Különösen, ha ahhoz állami támogatás is jár. Érdemes még idén lépnie mindenkinek, aki szeretne az egészségének megőrzése, valamint a biztosabb nyugdíjas évek érdekében takarékoskodni. Az egészségpénztárakba és önkéntes nyugdíjpénztárakba félretett pénzre ugyanis állami támogatás jár, ami évente 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos adó-visszatérítést jelent. Ezt a kedvezményt az év végéig történő pénztári befizetésekkel lehet maximalizálni. Az évből hátralevő pár hét kiváló alkalmat ad az előtakarékosság megkezdésére vagy folytatására és az állami támogatás kihasználására. Jövőre pedig az új szabályok miatt nagyon sok múlik majd a munkáltatókon, részben azért, mert a pénztári hozzájárulás továbbra is kedvező juttatás lesz.

Sokat számít az év vége mindenkinek, aki gondol a jövőjére. Különösen azoknak, akik az egészségpénztárak és önkéntes nyugdíjpénztárak segítségével szeretnék megőrizni az egészségüket és anyagilag biztosabbá tenni a nyugdíjas éveiket. A karácsony előtti hetek kiemelkedően fontosak, mert a pénztárakba való befizetések után járó adókedvezményt most lehet a legjobban kihasználni.

Indul a roham az akár 150 ezer forint pluszért

Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) elnöke lapunknak elmondta, hogy pontosan mi a teendő. „Az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések után minden megtakarító állami támogatást vehet igénybe, évente 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos adó-visszatérítés formájában” – emelte ki az elnök. Ezt a kedvezményt idén is az év végéig történő befizetésekkel lehet maximalizálni. Dr. Kravalik Gábor szerint azoknak a pénztártagoknak, akiknek belefér a családi költségvetésébe a takarékoskodás, érdemes most befizetniük a megtakarításra szánt összeget pénztári számlájukra. „Akik még nem pénztártagok, azok sem késtek még le az állami támogatás kihasználásáról. Nekik érdemes az év végéig belépniük egy-egy pénztárba és megtakarításba fogniuk a kiszámítható jövőre készülésüket támogató állami kedvezmény kihasználása érdekében” – tette hozzá. A pénztártagok ezzel az állami segítséggel könnyebben készülhetnek fel váratlan helyzetekre, illetve meg tudják teremteni a jövőbeni esetleges egészségügyi kiadásaik fedezetét, emellett megalapozhatják az időskori anyagi helyzetüket.

A Pénztárszövetség elnöke szerint kedvező, hogy az elmúlt években emelkedtek a bérek, mert így egyre több család kerül jobb anyagi helyzetbe, ami a megtakarítások szempontjából nagyon fontos trend.

Munkáltatók figyelem: a pénztári juttatás nagyon hatékony és jó alternatíva

„A pénztártagok számára a megtakarításhoz munkáltató is nyújthat segítséget”- mondta dr. Kravalik Gábor. Hozzátette: 2019-ben is hatékony vállalati juttatás lesz pénztári tagsághoz adott hozzájárulásuk. Jövőre a bérek és a dolgozók pénztári tagságához adható kiegészítés adója azonos mértékű lesz, de nagyon fontos újdonságként a munkáltatótól kapott hozzájárulás után a pénztártagok megkaphatják majd – az egyéni befizetéseik után is járó – 20%, összesen akár 150 ezer forintos éves adójóváírást. A munkáltatók számára elérhető pénztári megoldások emiatt kedvezőbben vehetőek igénybe, mintha egy-egy cég bérként fizetné ki az alkalmazottaknak az erre szánt összeget. A Pénztárszövetség kalkulációja alapján bruttó 100 forint bérként történő kifizetéssel szemben a munkavállalónál akár közel 10 százalékkal, egész pontosan 9,9 forinttal több maradhat a jövő évi szabályoknak köszönhetően, ha az összeget pénztári számlájára fizetik be.

 

Juttatások 2019. Munkabér Önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulás Önkéntes pénztári adomány Pénztári célzott szolgáltatás (egyes meghatározott juttatások)
(1) Bruttó juttatás a pénztártagnak 100,00% 100,00% 100,00% 100,00%
(2) Munkáltató adó- és közterhei 21,00% 21,00% 21,00% 40,71%
(3) Munkáltató terhei összesen [1+2] 121,00% 121,00% 121,00% 140,71%
(4) Pénztártag adó- és közterhei 33,50% 33,50% 33,50% 0,00%
(5) Pénztártag egyéb terhei 0,00% 5,00% 3,00% 5,00%
(6) Munkáltatói juttatás után a pénztártag adójóváírása 0,00% 20,00% 20,00% 0,00%
(8) Pénztártag nettó jövedelme 66,50% 76,48% 77,81% 95,00%
(9) Juttatás hatékonysága [8/3] 54,96% 63,20% 64,30% 67,51%

Forrás: Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség)

Mindezek miatt a munkáltatók szerepe nagyon felértékelődik 2019-től. A Pénztárszövetség pedig azt reméli, cégvezetők kihasználják ezt a lehetőséget és egyre többen járulnak majd hozzá dolgozóik pénztári takarékoskodásához. Ha a munkaadó úgy állítja össze a jövő évi juttatási csomagokat, hogy a dolgozók megkezdhessék a pénztárakon keresztül a takarékoskodást vagy így növelhessék az eddig felhalmozott vagyonukat, azzal mindenki nyer.

A 2019. évtől várható adószabályok pénztárakat érintő szabályainak rövid áttekintése

A 2018. november 13-án elfogadott adótörvények több pénztári juttatási formát érintettek, így a pénztári munkáltatói hozzájárulás és adomány, célzott szolgáltatás, valamint az önsegélyezés szabályozását. A főbb változások röviden:

Pénztári munkáltatói hozzájárulás és adomány

A pénztári munkáltatói hozzájárulás és adomány egyaránt jövedelemként adózik, azaz

  • a munkáltató 21%
  • a munkavállaló 33,5% adót fizet utána.

A dolgozó adóját a munkáltató a juttatásból vonja le, a pénztártag egyéni számlájára a juttatás nettó értéke kerül.

A pénztártag a számára biztosított pénztári juttatás után is igénybe veheti a számára járó 20%, évente akár 150 ezer forint adókedvezményt (ahogy – a megszokottak szerint – egyéni befizetései után is).

Célzott szolgáltatás

A pénztári egészség- és nyugdíjpénztári ún. célzott szolgáltatás egyes meghatározott juttatásnak minősül és csak a munkáltató adózik utána. (Kivéve, ha önsegélyező szolgáltatásról van szó)

  • A munkáltató adóterhe 40,71%
  • A pénztártag nem kell, hogy adót fizessen utána (és adókedvezményre sem jogosítja)
  • A juttatás nem az egyéni számlára, hanem egy elkülönült támogatási alapba/számlára kerül, innen vehető igénybe a támogató által juttatni kívánt szolgáltatás

További információk: www.penztar-szovetseg.hu

Hozzászólások

Kalocsa
Gábor János
Reptérfejlesztésbe fognának a kanadai vevők
ökumenikus segélyszervezet / 35 perce
Már több mint százezren támogatják a gyermekekért indult összefogást
A gyűjtés folytatódik a 1353 adományvonalon és a Tesco áruházakban is.
Gyász
"Fájdalmunkat nem enyhítik a múló évek, mosoly mögött ott vannak a fájó könnyek. Gondolatban velünk vagy bármerre is járunk. tudjuk, hogy nem jössz és mi mégis várunk." FEKETE ISTVÁN karosszéria lakatos halálának 3. évfordulójára. Feleséged, gyermekeid, unokáid.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF a volt Pincegazdaság dolgozója kecskeméti lakos, 66 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2019. május 27-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család.
"Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÓCSÓ JÁNOS taxis hetényegyházi lakos, 63 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. május 27-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély fájdalmunkban velünk együtt éreznek. A gyászoló család.
Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy testvérem DANICS RÓBERT 59 éves korában, 2019. május 13-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a kecskeméti Barátok templomában 2019. május 24-én, 13.00 órakor lesz. Hamvait a búcsúztatás után a templom urnatemetőjében helyezzük végső nyugalomra. Kegyeletüket kérem egy szál virággal róják le. Gyászoló testvére: Kati.
"A szív sajog, a fájdalom nő, nem hoz enyhülést a múló idő. Szomorú az út mely a sírodhoz vezet, hol megpinni tért jóságos szíved. Más lenne minden ha velünk lennél, tudjuk hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek hogy ne tudjon fájni." LOVAS LÁSZLÓNÉ Kéri Gizella halálának 6. évfordulójára. Szerető férjed és családod.
A feltámadás reményével tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, BOGNÁR FERENCNÉ Kátai Irént, hogy 84.évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. május 24-én, 15.30 órakor lesz: Budapest 1134, Váci út 51/a.
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORBÉLY FERENC tanár életének 94. évében elhunyt. Kedves halottunktól 2019. május 24-én, 13.00 órakor veszünk búcsút a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BORSÓDY JULIANNA 2019. április 29-én hosszú, türelemmel viselt súlyos betegség után életének 66. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása polgári szertartás keretében 2019. május 24-én (péntek), 10.45 órakor kezdődik a kecskeméti Köztemetőben (Béke fasor 71.). Az együttérzést köszönjük, de tisztelettel kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család.
" Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." (Váci Mihály) Kimondhatatlan fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk Dr. SZEPES ATTILA ZOLTÁN életének 52. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatására 2019. május 27-én, 14.00 órakor a szegedi Belvárosi temető ravatalozójában családi körben kerül sor, innen kísérjük végső nyughelyére. Kérjük a szertartáson résztvevőket, hogy szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak, és a részvétnyilvánítást mellőzzék. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÓZSEF 2019. május 15-én, életének 65. évében elhunyt. Hamvai jelenlétében veszünk tőle végő búcsút gyászmise keretében a hetényegyházi római katolikus templomban 2019. május 23-án, csütörtökön 11.00 órakor. Temetése szülőfalujában, Zsámbokon, 2019. május 24-én, 11.45 órakor lesz. A gyászoló család.
"Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL LÁSZLÓNÉ Kamasz Teréz ágasegyházi lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 24-én, 10.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PARÁDI MIHÁLYNÉ Pásztor Piroska kecskeméti lakos, életének 94. évében elhunyt. Temetése 2019. május 24-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MÁTRAVÖLGYI SÁNDORNÉ Jágfalvi Mária temetésén megjelentek, mély fájdalmunk velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"A szeretet örök, a szeretet soha el nem múlik." Fájó szívvel emlékezünk DINNYÉS LÁSZLÓNÉ Tóth Erzsébet halálának 2. évfordulójára. Szerető élettársa és családja.
"Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY GYULA a Kecskeméti Mentőállomás volt gazdasági vezetője kecskeméti lakos, életének 80. évében elhunyt. Temetése 2019. május 21-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Búcsúzom Tőletek kedves szeretteim, ne sirassatok, hisz már nem fáj semmi. Csak Tőletek elmenni fájt, de fájt nagyon, de a hideg sírban vár majd örök nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy SUTUS GERGELYNÉ Bodor Ilona kecskeméti lakos, 82 éves korában, 2019. május 10-én elhunyt. Temetése 2019. május 20-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk HALMI DEZSŐNÉ Mikus Ilona kecskeméti lakos, 87 éves korában, hosszantartó súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapám, nagyapám Ö. KOVÁCS SÁNDOR temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamám TÚRI MIHÁLYNÉ Csertő Terézia kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. május 17-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük.A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOHÁCS ÁDÁMNÉ Fercsi Ibolya jakabszállási lakos, 2019. május 6-án 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 17-én, 13.00 órakor lesz a jakabszállási temetőben. Gyászmise a temetés után 14.00 órakor lesz a római katolikus templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
szombaton derül ki / 1 órája
Az év legjobb európai múzeuma lehet a Málenkij Robot Emlékhely
108-szor volt válogatott / 2 órája
Bejelentette visszavonulását Király Gábor
Egyedülálló a világon / 2 órája
A robotautók a zalai tesztpályán 250-nel mehetnek
Növekedés / 2 órája
Szijjártó Péter: a nemzeti érdekre fókuszáló politika gazdasági sikereket is hoz
Madarak / 2 órája
Ijesztő, de természetes, ha megtámad minket egy varjú
egyedülálló intézkedés / 2 órája
Januártól nem kell jövedelemadót fizetniük a négygyermekes anyáknak