hirdetés

2021.06.15. 23:58

Az STI Petőfi Nyomda a jövőben is mindent megtesz a dolgozóik egészsége védelmében

Egy csapatként harcoltak a járvány ellen.

PR cikk

A kecskeméti STI Petőfi Nyomda életét a koronavírus-járvány nem hátráltatta, sőt a kapacitásukat is növelni kellett a megnövekedett rendelői igények tükrében. Mindehhez nagyban hozzájárult, hogy a vezetőség mindent elkövetett annak érdekében, hogy a megbetegedéseket megfékezzék, és a dolgozók mindvégig fegyelmezettek voltak. A részletekről a cég vezetői adtak számot.

Kolozsvári György

– Hogyan hatott a cég tevékenységére a világjárvány? – kérdeztük meg Kolozsvári Györgyöt, az STI Petőfi Nyomda Kft. értékesítési igazgatóját.

– A koronavírus-járvány érdekes hatásokat mutatott. Míg számos iparágat nehéz helyzetbe hozott, számunkra kedvező volt a gazdasági hatása. Elsősorban fogyasztási cikkek és gyógyászati termékek csomagolóanyagát gyártjuk, mely termékekre szinte minden élethelyzetben szüksége van az embernek. Sőt, némelyik termékre hirtelen sokkal nagyobb lett kereslet, egy-két országban pillanatnyi hiány is fellépett. A megnövekedett igénnyel lépést tudtunk tartani, mely nagyon fontos volt megrendelőink, partnereink számára.

– Hogyan tudták kezelni a megbetegedéseket?

– A járvány és a korlátozások ellenére munkatársaink végig megőrizték a munkaképességüket és nagyon fegyelmezetten viselkedtek. Az esetleges fertőzéses eseteket rendre izolálni tudtuk, így megelőztük a szélesebb érintettséget és cégünk termelése nem került veszélybe. Sokan azt gondolhatják, hogy ez csak egy csomagolóanyag, miért fontos ez?! Azonban azt látni kell, hogy például egy gyógyszergyár esetében mindegy, hogy egy fontos összetevő hiányzik, vagy a csomagolóanyag, a terméket nem lehet a beteghez eljuttatni. Számunkra küldetés volt, hogy a megszokott napi fogyasztási cikkeket a vásárlók elérhessék, ha már számos egyéb területen korlátozottak a lehetőségeik. Ezt a célt megfelelően teljesítettük.

Szebellédi István

– Milyen intézkedésekkel reagáltak a megváltozott körülményekre? – adtuk át a szót Szebellédi Istvánnak, a nyomda környezetvédelmi menedzserének.

– A járvány magyarországi kirobbanása előtt, a hírekre reagálva, 2020 januárjától a dolgozóinknak a belépésnél már biztosítottunk C és D vitaminokat. Amint 2020 márciusában Magyarországon az első pozitív esetet kimutatták, megalapítottuk a helyi operatív teamet. Felmértük a dolgozóinkat érő kockázatokat, a célunk egyértelműen az volt, hogy a fertőzést kapun kívül tartsuk.

– A vírus megjelenésével milyen újabb döntések születtek?

– Számos újabb intézkedést hoztunk; például egészségügyi maszk, majd a 3. hullámban az ffp2-maszkhasználatot kötelezővé tettük, kontakt kutatásokat végeztünk és végzünk a mai napig. Ha valaki potenciálisan elkaphatta a fertőzést, azt 5 napig nem engedjük a cég területére, az 5. napon antigén teszttel megmérjük, és ha negatív, akkor jöhet dolgozni. Azokon a munkaterületeken, ahol sűrű a személyes kontaktus vagy védőtávolságokat nem tudnak tartani, a mai napig rendszeresen műszakciklus megkezdése előtt COVID-szűréseket végzünk. A fertőtlenítést fokoztuk minden területen, például műszakonként történik a munkaállomásokon, és műszakonként többször a közös tereken. A közös terek, mint büfé, ebédlő korlátoztuk a létszámokat, beosztottuk az embereket, hogy egyszerre azok legyenek egy légtérben, akik egyébként is együtt dolgoznak egy egységen belül. A kritikus időszakokban bevezettük a home office intézményét, amikor 50 százaléka az irodai dolgozóknak bent, 50 százaléka otthonról dolgozik és hetente cserélődnek a csoportok, így nincs keveredés. Ahol lehetett, ott a légcserét fokoztuk, elválasztó paravánokat alkalmaztunk.

– Az óvintézkedések elérték a kívánt hatást? Érezhető volt a dolgozók megbetegedési arányának alakulásában?

– Igen, meghozták a kellő eredményt, a kontaktkutatások alapján egyértelműen kijelenhetjük, hogy a Petőfi Nyomda Kft. nem lett járványgóc, fertőzési forrás. Aki dolgozóink közül elkapta a fertőzést, az nem itt kapta el, hanem a munkahelyén kívül. Jelenleg a közel 700 fős kollektívából nincs aktív fertőzöttünk. Sőt, a szigorú intézkedéseknek és a kollektíva fegyelmezettségének, együttműködésének köszönhetően 2021. március 21-én már leszálló ágba került az aktív fertőzöttek száma a cég dolgozói között, szemben az országos átlaggal, ahol 2021. április 15. környékén történt meg ez a fordulat.

– Milyen arányban voltak megbetegedések cégen belül?

– A kontaktkutatásunk alapján a fertőzöttek aránya 2 százalék alatti, ami azt jelenti, hogy a WHO 5 százalékos ajánlása alatt volt/van, azaz kontroll alatt tudtuk tartani a járványt. Mi nem dugtuk a fejünket a homokba, szűrtük a dolgozóinkat, melyben a dolgozóink együtt működtek velünk. Ha valaki találkozott Covid-os személlyel, de még tünetmentes volt, mi lemértük és ha pozitív volt, nem jöhetett be dolgozni, így nem fertőzhette meg a többieket. Ez is mutatja: meghozta az eredményt, de rengeteg erőforrást kellet ráfordítanunk, hogy megvédjük dolgozóink egészségét. Mi itt így dolgozunk, hosszú távon számítunk a kollégákra. Igyekszünk mindent megtenni, melyre lehetőségünk van, hogy az egészségüket megvédjük.

Fábián Endre

– Milyen segítséget kapnak a dolgozóik egészségük megőrzéséhez? – érdeklődtünk Fábián Endre ügyvezető igazgatótól.

– Cégünk mindig kiemelt figyelmet fordított a dolgozók egészségmegőrzésére, melyet a koro­navírus-járvány csak megerősített. Biztosítjuk kollégáink számára a szükséges védőeszközöket, fertőtlenítőszereket és a biztonságos munkakörnyezetet. Az elmúlt egy évben több mint 5000 Covid-tesztet végeztünk el házon belül. Dolgozóink minden nap a munkába érkezéskor többféle vitamint és új, tiszta maszkot vehetnek fel a portán, valamint biztosítjuk számukra a szükséges fertőtlenítőszereket, nem csupán munkahelyi, de otthoni használatra is. Év elején új, foglalkozás-egészségügyi koordinátori pozíciót hoztunk létre és középtávon további célokkal, egészségmegőrző intézkedésekkel erősítjük dolgozóink vitalitását. Terveink között szerepel egy egészségmegőrző csomag biztosítása. Ennek keretein belül lehetőséget adunk a kollégáknak az orvosi eszközparkunkhoz tartozó mérések igénybevételére, mellyel a kor jellemző betegségei megelőzhetők, korai fázisukban kiszűrhetők lesznek. Ennek kidolgozásán jelenleg még dolgozunk. A vírus mindannyiunk életét befolyásolta, egy csapásra változtatta meg a megszokott hétköznapjainkat, melyet van, aki könnyebben, egyesek nehezebben viseltek. Így nem csak a fizikai, de a mentális egészségmegőrzésről is gondoskodunk, melyben szervezetfejlesztő munkatársunk nyújt segítséget.

Hogyan ösztönzik kollégáikat az oltás felvételére?

– Ez egy kényes téma, hiszen az oltás felvétele nem kötelező, erről mindenki szabadon dönthet. Ebben a kérdésben nem szerettük volna presszionálni a dolgozókat, de úgy döntöttünk, bruttó 50.000 forinttal jutalmazzuk meg azokat, akik felvették mindkét védőoltást, hiszen ezzel sokat tesznek a közösségünkért is, hogy minél előbb visszatérhessünk a normál kerékvágásba. Kérés esetén a regisztrációban is segítséget nyújt az üzemorvosi asszisztensünk és május közepétől dolgozóinknak a nyomdán belül is lehetőségük van felvenni a védőoltást. Emellett fokozatos enyhítéseket vezetünk be. Például azokon a területeken, ahol az összes dolgozó megkapta a 2. védőoltást vagy 6 hónapon belül átestek igazoltan a fertőzésen és érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, ott elengedjük a maszk használatának kötelezettségét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában