hirdetés

2021.11.29. 12:08

A virtuóz zongorista, Boros Misi koncertje Kecskeméten

Debussy, Liszt és Kodály remekművei lesznek hallhatók Boros Misi önálló hangversenyén Kecskeméten. A „zongora hercegének” is nevezett fiatal tehetség kora ellenére meghódította szóló zongoraművészként a világ több nagyvárosát, többek között Párizst, Milánót, New Yorkot, Stockholmot és Tokiót is. Kimagasló tehetségét és elbűvölő személyiségét olyan mesterek méltatták, mint Plácido Domingo és Vásáry Tamás. Váltsa meg jegyét a Filharmónia Magyarország hangversenyére és találkozzon az ifjú tehetséggel Kecskeméten, a Hírös Agóra Kulturális Központban, december 16-án.

A rajongók által csak Misinek hívott ifjú művész 6 éves korában kezdett zongorázni a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, jelenleg a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium tanulója, tanárnője Megyimóreczné Schmidt Ildikó, mentora pedig a Kossuth-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely. A fiú már pici kora óta a zene bűvkörében él: már óvodásként saját dallamokat talált ki. 8 éves korától minden korosztályos országos versenyt megnyert, amin elindult. Összesen 11 fontos hazai és nemzetközi versenyen szerzett első helyet, köztük Rómában, Milánóban és Párizsban. Az egész ország kedvence lett, amikor 2014-ben, 11 évesen a kicsik korosztályában megnyerte a Magyar Televízióban közvetített klasszikus zenei tehetségkutatót, a Virtuózokat. 2017-ben jelent meg első önálló koncertlemeze.

Rengeteg fiatalt motivált Misi sikertörténete és fantasztikus játéka. A zongoraművész célja az, hogy a turné állomásain még több fiatalnak megmutassa, milyen csodálatos dolog, ha az ember tud hangszeren játszani:

„Örülnék, ha a legkisebbek számára is biztatást jelentene az én személyes történetem. Szeretném, ha a fiatalok a koncertjeim által megszeretnék a klasszikus zenét.” – mondta Misi.

December 16-án Kecskeméten hallhatjuk játékát a Filharmónia Magyarország Kodály bérletének következő koncertjén. Misi alig várja már, hogy előadhassa a zeneirodalom legnagyobb művei közé tartozó alkotásokat. A műsort tudatosan, jól átgondolva állította össze Bogányi Gergely segítségével, hallhatjuk Debussy Suite Bergamasque művét, Liszt Dante-szonátáját, valamint Velence és Nápoly szerzeményét, végül Kodály Marosszéki táncok című darabját.

Jegyek válthatók a Hírös Agóra Kulturális Központ jegypénztárában (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.). További információ a www.filharmonia.hu weboldalon található!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában