szponzorált tartalom

2019.11.22. 13:19

A szegedi advent összehoz és elvarázsol

Karácsonyi hangulat költözött a belvárosba.

Fotó: Tro Photography/Tari Robert

November 29-én, pénteken az adventi fények ünnepélyes felkapcsolásával és a tűzzsonglőrök varázslatos produkciójával vette kezdetét a december 24-ig tartó szegedi karácsonyi hetek, mely több helyszínen kínál ajándékvásárlási lehetőséget, valamint színvonalas programokat az adventi időszakra.

Ami összehoz

A tavalyi sikeres fogadtatás után nem vitás, hogy az idei karácsonyi forgatag legnépszerűbb élménye ismét a Széchenyi téren felállított adventi óriáskerék lesz, melynek kosaraiból a szegedi belváros meseszép, ünnepi fényekbe öltözött panorámája tárul a szemünk elé 10 emeletnyi magasságból. Az óriáskerék árnyékában gyerekek hatalmas építőkockákból alkothatnak, a legkisebbeket mesés forgó szórakoztatja. Természetesen az ajándékok beszerzésére is lehetőség van a Széchenyi téren, illetve érdemes a Gasztroudvarban is elidőzni egy-egy finom falat vagy egy pohár forralt bor táraságában.

Ami elvarázsol

A Dóm téren minden nap a családoké, hiszen mindenki megtalálja majd a neki kedves elfoglaltságot. Elsősorban a kisebb gyerekeket várja a barokk körhinta és az óriási szalmalabirintus, de a Mesés kastély is izgalmas meglepetéseket tartogat. Itt a kastélymoziban a népszerű Kuflik, valamint a Bogyó és Babóca epizódjait vetítik, de zajlanak kézműves-foglalkozások, bábkészítés, koncertek és táncházak is, összesen több mint 60 programot kínál a Mesés kastély. Újdonság idén a kastélyban felállított négy szelfiboksz, ahol egy mobiltelefon segítségével bárki elkészítheti a személyre szabott karácsonyi üdvözletét.

A téli sportok szerelmeseit megnövelt jégfelülettel várja a Dóm téri korcsolyapálya, ahol nem szükséges saját korcsolyacipőt vinni, hiszen akár bérelni is lehet. A Dóm téren péntekenként látványos és izgalmas tűzzsonglőrshow színesíti a programot, szombatonként pedig egyedi fényfestést kap a fogadalmi templom. Vasárnaponként az óriáskoszorún egy-egy közéleti és egyházi személy közösen gyújtja meg az adventi gyertyát egy rövid ünnepi műsort követően. A Dóm téri standoknál minőségi kézművesportékák, rengeteg ajándékötlet és gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat.

Ami magával ragad

Harmadik helyszín a Dugonics tér, amely már évek óta ünnepi találkahely és adventi pihenő a két karácsonyi vásár között. A közel hatméteres világító szarvas körül a frissen készülő karácsonyi ételek fenséges illata, a gőzölgő tea és az illatos forralt bor teszi meghitté a régóta halasztgatott nagy beszélgetéseket.

Érdemes lesz minél többször kilátogatni a karácsonyi ünnepi hetek helyszíneire, hiszen az adventi forgatag, a változatos programok és a fényekbe öltözött belváros mindennap sétára csábít.

További információ a programokról a www.facebook.com/szegedikaracsony oldalon található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában