SMP: okosan, lendületesen, könnyedén!

2018.05.29. 13:37

A negyedik ipari forradalom élvonalában

A Samvardhana Motherson Group 2009 óta van jelen Magyarországon leányvállalata, az SMR személyében: Mosonszolnokon egy termelőegység, Hegyeshalmon pedig egy logisztikai központ üzemel. India egyik legtőkeerősebb cégcsoportja az elmúlt évek pozitív tapasztalatai alapján döntött úgy, hogy legújabb gyárának létesítésére is magyarországi helyszínt választ. 

A Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti üzeme – mint a Mercedes-Benz megbecsült beszállítója – a kecskeméti Mercedes gyár közvetlen szomszédságában került kialakításra.

Az SMP 2011 óta a cégcsoport tagja, aminek fő tevékenysége autóipari modulok teljes rendszerének fejlesztése és gyártása. A kecskeméti üzemben a Mercedes A-osztály és a CLA-CLA Shooting Brake modellek első és hátsó lökhárítómoduljait, valamint az Audi Q3 és a vadonatúj Q8 lökhárítóit és műszerfalát gyártják – csúcskapacitásban 5500 napi fröccsöntött darabbal. Az első sorozatgyártás 2018 februárjában kezdődött. A vállalat üzemeivel négy kontinensen van jelen és összesen több mint 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Az üzemet 2017. november 16-án nyitották meg ünnepélyes keretek között, amelyen részt vett Vivek Chand Sehgal, a cégcsoport alapítója és Orbán Viktor miniszterelnök.

A hírös városbeli gyár építése 2015-ben kezdődött, ami még ebben az évben elnyerte „Az év legnagyobb zöldmezős beruházása” címet. A beruházáshoz tartozó egész terület 100 ezer négyzetméter, a gyártócsarnok alapterülete 44 ezer négyzetméter, ami Lénárt Erik gyárigazgató szerint dinamikus fejlődésüknek köszönhetően hamarosan bővítésre szorul. Már folyamatban van három könnyűszerkezetes raktárcsarnok építése és további gépek beszerzése. Az 50 milliárd forintos beruházás eredményeként épült kecskeméti egység a globális cégcsoport legmodernebb és legzöldebb gyára.

A gyártási folyamatok teljes informatikai leképzettsége minimalizálja az emberi hibalehetőséget

A kecskeméti üzem az éppen világunkban zajló negyedik ipari forradalom élvonalában foglal helyet. Az információs technológia és az automatizálás szoros összefonódását jelentő Ipar 4.0 rendszer alapján alakították ki a gyár teljes termelési folyamatát: szinte minden művelet informatikailag leképzett, nagyrészt automatizált, a gépek és eszközök rádiófrekvenciás technológiával kommunikálnak egymással, ami az emberi tényező okozta hibalehetőséget minimalizálja.

A gyár tervezése során különös figyelmet fordítottak az újrahasznosításra és a fenntarthatóságra. A frissen fröccsöntött selejt darabokat őrlik és újra felhasználják, így csökkentve a felhasznált anyagok mennyiségét. A már festett elemekre szintén őrlés vár, hogy más területen hasznosítsák újra őket. A festőüzem szárítókemencéjét úgy tervezték meg, hogy a távozó hő visszakerüljön a rendszerbe, ezzel minimalizálva a felhasznált energiát.

SMP: Emberre hangolva

Lénárt Erik szerint legfontosabb beruházásuk nem az élvonalbeli technológia, hanem az ember maga. A kecskeméti SMP különös hangsúlyt fektet az employer brandingre, vagyis a munkáltatói arculatra. Az SMP mindent megtesz dolgozói elégedettségéért. Vezérlőelve, hogy a munkatársak nyugodt körülmények közt végezhessék feladataikat, amelynek leglényegesebb összetevője a személyes vezetői törődés, élő kapcsolat a dolgozók és vezetőik között. – Személy szerint nagyon fontos számomra, hogy mindenkivel jó viszonyt tudjak ápolni cégen belül. Minden nap lemegyek a termelésben dolgozó kollégákhoz és személyesen beszélek velük, meghallgatom kéréseiket, kívánságaikat és visszajelzéseiket. A minden szinten jelenlévő személyes kapcsolat és az őszinte törődés a legjobb motiváció mindenki számára. Büszkén mondhatom, hogy többek közt ennek köszönhetően is kiváló nálunk a munkahelyi légkör. Vezetői szemléletem szerint figyelni kell minden egyes munkatársra magunk körül és ha szükséges, a lelkével is foglalkozzunk. Ettől lesz élő egy munkatársi kapcsolat – fogalmazott Lénárt Erik gyárigazgató és hozzátette: – Nálunk ez nem puszta szlogen. Amit mondunk, azt éljük is.

Lénárt Erik gyárigazgató szerint az SMP dinamikus növekedésének titka, hogy mélyen gondolkodva és okosan közelítik meg a fejlődés kérdését

Megbecsülés és folyamatos előrelépési lehetőség

Jelenleg 600 munkatársa van a kecskeméti üzemnek, de a fejlődés és bővülés miatt további 200 fő jelentkezését várják a legkülönbözőbb területekre: elsősorban a termelésbe és a logisztikai szakterületekre lehet eséllyel pályázni, de számos nyitott pozíció várja a mérnöki, minőségirányítási és adminisztratív munkakörökbe jelentkezőket is.

Az SMP kecskeméti gyára egy belső képzési rendszer felépítésén és elindításán dolgozik, ami egy dolgozói szakmai akadémia szerepét tölti majd be. A rendszer a dolgozók rugalmas előrelépési lehetőségét szolgálja úgy, hogy a megszerzett képzettségnek megfelelően haladhatnak összetettebb, több tudást igénylő munkafolyamatok felé, ami egyben fizetési fokozatban való előrelépést is jelent. A képzési rendszer felöleli a termelés minden szakterületét és a folyamat minden állomását. Ez egyben lehetővé teszi majd műszakonként és területenként egy „personal pool”, vagy magcsoport létrehozását is. Ez olyan különlegesen képzett, betanított munkatársak csoportját jelenti, akik tökéletesen képzettek a fröccsöntő üzem, a festő üzem és szerelde munkafolyamatai terén és bármely területen univerzális tudással rendelkeznek.

Lénárt Erik hangsúlyozta, hogy személye felől és a cég részéről is teljes támogatást élveznek a tovább tanulni kívánó munkatársak, amibe a nyelvtanulás támogatása is beletartozik.

Az SMP kecskeméti üzeme vonzó javadalmazási rendszert kínál munkavállalóinak. Az átlagon felüli alapbérhez 29 ezer forint cafetéria és a műszakonkénti cél elérése esetén napi célprémium társul.

Csúcskapacitásban napi 5500 fröccsöntött darab készül a kecskeméti üzemben

Az SMP támogatja dolgozóik munkába járását az utazási költségek megtérítésével. Ezen felül júniustól saját buszjáratokat indít a gyár. A járatok 100 kilométeres körön túlról is szállítanak majd munkatársakat.

Az üzemben belső ajánlási rendszer működik, amelynek értelmében ha valaki munkatársi ajánlás alapján válik az SMP dolgozójává, az ajánló kollégát prémiummal jutalmazzák. Az új munkatársakat pedig egy globális, rendkívül tőkeerős vállalat és világszínvonalú nemzetközi munkakörnyezet várja.

A kollégák változatos programokon, rendezvényeken vehetnek részt: családi pikniken, madarak és fák napján, nőnapon, mikulásnapon, sportnapon és egészségnapon.

Versenyben a Legjobb Munkahely címért

A gyár területére lépve elönti az embert a nyugalom: az épületet a Vastu építészeti elvek figyelembe vételével tervezték. A Vastu építészet számol az épületben áramló pozitív és negatív energiákkal. A gyártási terület és az irodák észak felé néznek. Az ilyen tájolás és az épület kialakítása elvezeti a negatív energiákat és pozitív energiával töltődnek fel a terek. Hogy a tér elrendezése mennyire meghatározza a jó közérzetet, arra az SMP kiváló példa: a munkahely légkörét áthatja a Vastu szemlélet pozitív irányú, emberi értékeket tiszteletben tartó, tiszta szellemisége.

A munkatársak kiváló munkahelyi légkörben végezhetik feladataikat, átlagon felüli anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülve​​​

Az SMP 2019-ben pályázik a Legjobb Munkahely címre. Lénárt Erik elmondta, hogy a különböző munkaterületek vezetőinek egyéni célkitűzései, hogy országos viszonylatban is szakterületük legjobbjai legyenek. A gyárigazgató szerint röviden összegezhetők céljaik: – Mi legyünk a legjobbak minden területen. Egy hihetetlenül tőkeerős globális cégcsoport tagja vagyunk. Minden kollégám nevében elmondhatom, hogy büszkék vagyunk erre. Céljaink reálisak, mind a technológiai, mind a humánoldal rendkívül erős nálunk – mondta Lénárt Erik, majd kiegészítette az elmondottakat: – Az SMP sajátossága, hogy okosabban és mélyebben gondolkodva közelíti meg a fejlődés összetett kérdését, mint a konkurencia, ami szegmensében a legjobbak közé emelte. Mindezt könnyedén értük el, mint ahogyan a cég logója is mutatja, szimbólumként sűrítve magába működésünk egész filozófiáját: a három, meredeken emelkedő hasáb szélei lekerekítettek, növekedésük mintegy hullámszerű, ami a dinamikus és töretlen fejlődést szimbolizálja.

A nyitott pozíciók felől a www.smp-kecskemet.hu honlapon kaphat naprakész információt minden érdeklődő.

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában