2025.02.11. 12:20
Az Önkormányzat nyerte a Barátságos Focikupát
Az Önkormányzat és a Sportvezetők csapata találkozott szombaton délelőtt a Dunszt Ferenc Sportcsarnokban a Barátságos Focikupán. Kitűnő mérkőzés kerekedett a találkozóból, amelyet az Önkormányzat csapata nyert meg hosszabbításban, 3-2 arányban.

Fotó: Bús Csaba
Az idei évben mindjárt a döntővel indult a Barátságos Focikupa, miután két csapat nevezett a viadalra, az Önkormányzat és a Sportvezetők gárdája. Viszont ez az egy mérkőzés valóban olyan is lett, mint egy döntő. Az Önkormányzat nyolc, a Sportvezetők gárdája pedig tizenegy fős kontingenssel melegített a meccs előtt. Alaposan bemelegítettek a felek, mert szoros, kiegyenlített küzdelem vette kezdetét. Az első ziccer az Önkormányzat előtt adódott, Koós Károly azonban remek érzékkel hárította a gólveszélyes lövést.

Válaszként Bertalan Lili adott le a Sportvezetők részéről egy remek löketet. Ezt követően egyre több helyzetet dolgoztak ki a csapatok, ám a gólnélküli állásnál kialakult legnagyobb ziccer nem kidolgozott akció következménye volt. A Sportvezetők kapusa, Koós Károly életerős indítással próbálkozott, viszont éppen fejbe találta az – ezek szerint – jó helyen ólálkodó Gál Zsombort, a labda pedig a képviselő fejéről visszapattanva csak centiméterekkel suhant el a keresztléc fölött. Az első játékrész hajrájában az Önkormányzat megszerezte a vezetést. Németh Zsolt kapott remek labdát, a kapus mellett is elhúzta majd a rövid sarokba passzolt, 1-0. Kis híján megduplázta az előnyét az Önkormányzat, Kovács József küldött meg balról, 12 méterről egy iszonyatos erejű lövést, a labda azonban a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe.

A második játékrészben a Sportvezetők soraiban S. Juhász Attila kezdte belőni magát, és adott le egyre veszélyesebb lövéseket. Kisvártatva újra Kovács József próbálkozott, balról, újfent jó 12 méterről, ezúttal a keresztléc és a kapufa találkozási pontját döngette meg. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, aztán a 25. percben ismét hajszálon múlt a vezetés megduplázása. Parádés háromszögelés végén Gál Zsombor küldte meg a bal fölső sarok irányába a labdát, Koós Károly nagyot védett. A 31. percben aztán összejött – nem is érdemtelenül – az egyenlítés. Az oldalvonal irányából tartott egy gyors passz az Önkormányzat kapuja felé, Csillag Tamás remek helyzetfelismerésről tanúságot téve, méterekről becsúszva, a kapust megelőzve piszkálta a rövid sarokba a labdát, 1-1. Kisvártatva Kovács József adott le egy életveszélyes fejest a bal fölső sarok irányába, Koós Károly szépen védett. A 35. percben Csuzi Milán bepasszának köszönhetően került nagy helyzetbe Bertalan Lili, a kapus azonban menteni tudott. Kisvártatva az oldalvonal mellől tüzelhetett a mezőny egyetlen hölgytagja, a balról, éles szögből leadott lövése nyomán a bal kapufa tövéről pattant ki a labda. A 38. percben egy gyors kontra végén Gál Zsombor kapta nagy ziccerben, üresen a labdát, ki is használta a helyzetet, habozás nélkül lőtt a bal alsó sarokba, 2-1. Eldőlni látszott a találkozó, de csak látszott. A lefújás előtt egy remek Sportvezetők-támadás végén egy hibátlan háromszögeléssel mattolták az Önkormányzat kapusát, S. Juhász Attila passzolt végül a hálóba, 2-2. A rendes játékidő leteltével döntetlenre állt a mérkőzés.

A játékvezető felhívására gyors, ad hoc egyeztetést kezdtek a felek a pálya közepén, „hogyan döntsük el, ki a győztes?”, ez volt a rögtönzött villámértekezlet témája. Három lehetőség merült fel: büntetőpárbajban derüljön ki, hogy ki nyer, esetleg folytassátok a játékot addig, amíg valamelyik fél be nem rúgja a győztes gólt, vagy játsszanak még kétszer öt percet. Az utolsó verzió mellett döntöttek. A ráadás első öt perce kiegyenlített játékot hozott, aztán a 46. percben Kovács József lopott labdát a bal oldalon, és helyezett éles szögből, laposan a Sportvezetők kapujába, 3-2-re alakítva az állást. A hajrában S. Juhász Attila ívelését követően Bertalan Lili küldött még kapura egy veszélyes bombát, ám az eredmény már nem változott, 3-2-re az Önkormányzat nyerte a találkozót és a Barátságos Focikupát.

A díjakat Jánosi István önkormányzati képviselő adta át, egy-egy tálca dehidratálásra alkalmas, szénsavas nedű volt jutalom. A győztes csapat kapta a klasszikus verziót, a második helyen végzett pedig az alkoholmenteset. Megérdemelte mindenki, jót fociztak, jó meccset vívtak.