„Mérhetetlenül büszke voltam rájuk”

A program keretében egyetemista mentorok foglalkoznak a gondjaikra bízott hetedik és nyolcadik osztályos diákokkal. A közös tanulás, szemé­lyiségfejlesztés, továbbtanulásra való felkészítés mellett sok élménnyel is gazdagítják a diákok hétköznapjait.
A program nagykövetei azon men­torok közül kerülnek ki, akik sikere­sen teljesítették az első évet, és lelke­sedésükkel, valamint kitartásukkal a Tanítsunk Magyarországért elköte­lezett képviselői lettek. Lelóczki Éva is ilyen nagykövet, mint mondja, az SZTE tavaly csatlakozott a program­hoz, ő pedig mindenképpen a részese szeretett volna lenni.

Kihívások

A mentorokra jellemzően három-öt fős kis csapatokat bíznak, Éva az elő­ző tanévben négy mentorálttal dol­gozott. A kérdésre, hogy ők honnan jöttek, mi volt jellemző rájuk a közös munka kezdetén, kiemeli: „A prog­ram elsődleges célja, hogy hátrányos helyzetben, távol eső településeken élő gyerekeket felzárkóztassunk, to­vábbtanulásukban segítsünk, mindezt a pedagógusokkal együttműködve. Ilyenformán főként nehezebb hely­zetben élő gyerekekről beszélünk. A települések zártsága miatt sokan nem voltak még nagyobb városokban, nem ültek villamoson, vonaton – persze vannak kivételek is, de főként ilyen előélettel kezdenek bele a programba, ezeken igyekszünk változtatni.”
„Számomra az egyik legnagyobb ki­hívás a szülőkkel és a gyerekekkel való iskolán kívüli kommunikáció volt. Na­gyon kedvesen fogadtak, mindenkivel megtaláltuk a közös hangot, csak sok gyereknek nem adatik meg a lehetőség, hogy saját telefonja legyen. Így értem azt, hogy nehézkes volt a kommuni­káció, de mostanra az is megoldódott, ha a rokonságban volt készülék, akkor az lett a kapcsolattartói telefonszám” – árulja el a mentornagykövet.
Lelóczki Éva szerint a program nagyban hozzájárul mind a mentor, mind pedig mentoráltjai személyiségé­nek fejlődéséhez. „Olyan képességekre teszünk szert, melyek az élet minden területén a hasznunkra fognak válni. Gondolok itt például az idegenekkel való fesztelen kommunikációra, a problémákra való azonnali reagálásra, a közösségben való együttműködésre, embertársaink szeretetére, megbecsü­lésére és elfogadására” – hangsúlyozza.

Pozitív élmények

A mentorok rendszerint heti egy alka­lommal találkoznak kis pártfogoltjaik­kal, de nem csak a tanulás miatt: közös programok, néha megindító élmények is beleférnek az együtt töltött időbe. „A gyerekeim első villamosozása, első trambulin parkban való részvételére mindig szívesen emlékszem majd vissza, de számomra a legmeghatóbb pillanat az az volt, amikor a komfortzónájukból messzire kilépve, az iskolában rende­zett kulturális napon elmondták a saját kis szövegrészletüket a csoport számára kijelölt országról. Mérhetetlenül büszke voltam rájuk.”
Éva az első mentori évét értékelve elmondja: „Csak pozitív elményekkel gazdagodtam, rengeteget tanultam a gyerekekről, önmagamról is.” A kér­désre, mivel bátorítaná a program iránt érdeklődő egyetemistákat, Éva így összegzi tapasztalatait: „Mindamellett, hogy egy páratlan közösség tagjai le­hetnek, gyerekeken segíthetnek, életre szóló kapcsolatokat alakíthatnak ki velük, példaképek lehetnek számuk­ra, igazi sikertörténetek születhetnek. Ezek mellett pedig kihívásokkal, izgal­makkal, nehéz és csodás pillanatokkal teli páratlan kaland, amely az életün­kön végig fog kísérni minket.”