Hirdetés

2022.05.10. 08:14

Milyen előnyökkel járhat a vegán életmód?

Az utóbbi években egyre többször hallhattunk a kifejezést: vegán. Vannak, akik lelkesen követik az életmód alapelveit, hiszen tudják, mennyi jót tesznek vele. Akadnak, akik egyelőre csak szemeznek az életmódváltással, kóstolgatják a vegán termékeket vagy éppen beiktatnak heti egy-két vegán napot. És természetesen olyanok is vannak bőven, akik teljesen elítélik, puszta hóbortnak tartják és egyenesen riogatnak a vegánsággal.

Fotó: evgeny atamanenko

Azt, hogy kinek van igaza, nem szeretnénk eldönteni, sőt meggyőzni sem szeretnénk senkit. Most csak arra vállalkozunk, hogy felsoroljuk, milyen előnyökkel járhat az, ha valaki a vegán életmódot választja – legyen szó az emberi szervezetről vagy akár az egész bolygóról.

Mit is jelent a vegánság?

Kezdjük azzal, hogy körülírjuk, definiáljuk a fogalmat! Ha valaki vegán, akkor etikai megfontolásból elutasít minden állati eredetű terméket és minden fogyasztói döntésénél elsődlegesen a bolygó jóllétét veszi figyelembe. Azaz: igyekszik úgy élni, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után. Ez pedig nagyon sok mindenben megnyilvánulhat.

A legszélesebb körben ismert vonatkozása nem más, mint a táplálkozás. Aki vegán, nem fogyaszt semmilyen állati eredetű terméket: a hús mellett tejet, sajtot, tojást, de még mézet sem – a listát persze sokáig folytathatnánk. Emellett arra is figyel, hogy minél kisebb terhelést jelentsen a környezetnek az általa elfogyasztott élelmiszer. (Ezért is lett nagy botrány pár éve, mikor szakértők rámutattak, hogy az avokádó, ami miatt erdőket irtanak ki, egyáltalán nem vegán.) Emellett, aki vegán, nem vásárol például állati bőrből készült termékeket, igyekszik másodkézből venni a ruhaneműit, illetve kerüli, hogy repülőgéppel kelljen utaznia.

Előnyök a környezetnek

A fent felsorolt vegán gyakorlatok magától értetődően pozitív hatással vannak a bolygóra. A hús- és állati termékek fogyasztásának csökkentésével az üvegházgázok mennyisége is csökken, és ha többen választanák ezt az életmódot, még a klímaválság is kevésbé lenne égető. Ráadásul a növények kitermelése sokkal kevésbé terheli meg az ökoszisztémát, mint az állattartás: kevesebb vizet és egyéb nyersanyagot kell hozzá felhasználniuk a gazdáknak. Így, összességében a vegánok sokat tesznek egy élhetőbb bolygóért.

Előnyök a testnek

Nem mehetünk el szó nélkül a vegánság emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatása mellett sem. A vegán étrendnek ugyanis számtalan előnye van. Ha egy egészséges, kiegyensúlyozott vegán diétát követünk, akkor sokkal több rostot, antioxidánst, káliumot, magnéziumot, folsavat, valamint A-, C- és E-vitamint vihetünk be, mint azok, akik hagyományosan étkeznek. Ez a sok hasznos anyag pedig segít a különböző szív- és érrendszeri betegségek leküzdésében, de még a rákos megbetegedések ellen is hatékonyan lépnek fel.

A vegán étrend ezen felül abban is segít, hogy elérjük az egészséges testsúlyunkat, ugyanis sokkal kevesebb kalóriát tartalmazhat, mint a húsevők étrendje, hiszen nincsenek benne telített zsírsavak. A vegánoknak a vércukorszintje is alacsonyabb más étrendet követőkhöz képest, így még a 2-es típusú diabétesz ellen is felléphet ez az életmód. Végül, de nem utolsó sorban a növényi alapú étrend az ízületi gyulladás fájdalmait is enyhítheti, ugyanis egyes tanulmányok az állati eredetű ételeket okolják a fájdalmas gyulladásos tünetekért.

Vegánság okosan

Mielőtt valaki azonnal kidobálná a fagyasztóból az összes hústerméket és kiöntené a lefolyóba a hűtőben tárolt 2%-os tehéntejet, egy dolgot fontos leszögeznünk. A vegán étrend csak akkor egészséges, ha valaki gondosan állítja össze, figyelve arra, hogy a szervezete mindent megkapjon, amire szüksége van. A legtöbbeknél a fehérjék, a vas, a kalcium, a B-vitamin, illetve az omega-3 zsírsav hiánya a legjellemzőbb. De aggodalomra semmi ok: ezeket a vegánok bátran pótolhatják étrend-kiegészítőkkel és vitaminkészítményekkel.

Aki viszont igazán komolyan veszi a vegánság szabályait, arra is figyelnie kell, hogy az általuk választott táplálékkiegészítők ne tartalmazzanak állati eredetű összetevőket. Némelyikben, például a kollagén- vagy a taurinporban ugyanis, igenis vannak állati összetevők. Ezek a termékek tehát hiába nagyon egészségesek és hasznosak a szervezetben, vegánok számára nem fogyaszthatóak. Ilyen esetben érdemes alternatívát keresni akár a taurinporra, akár a kollagénre, vagy éppen a kazeinre.

Összességében azt mondhatjuk, hogy ha valaki alaposan beleássa magát a témába, akkor bármire találhat megoldást, és könnyen összeállíthat egy egészséges, teljes vegán életmódot. Ez természetesen időbe telik – de ahogyan fentebb láthattuk, nagyon is megéri.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában