kosárlabda

2018.01.05. 13:22

Győzelemmel szeretnék kezdeni az új esztendőt

A 14. fordulóval folytatódik a férfi élvonalbeli bajnokság. A KTE-Duna Aszfalt a Zalaegerszeget fogadja a Messzi István Sportcsarnokban. A találkozó pénteken, 18 órakor kezdődik.

Borbély Károly

Jó passzban várhatja a ZTE elleni összecsapást a hírös városi alakulat. A lila-fehérek ugyanis a legutóbbi három bajnokijukat megnyerték, a DEAC és a Kaposvár skalpja mellé begyűjtöttek egy nagyon értékes trófeát is, a Falcóét.

– Valóban nem lehet okunk panaszra az utóbbi időben. Az alapszakasz első köre után úgy állunk, ahogy vártuk. Ehhez persze kellett az is, hogy bravúros győzelmeket arassunk, így korrigálva a Pécs, a Sopron és a Jászberény elleni vereségeket. A szezon kezdetekor ugyanis úgy kalkuláltunk, hogy az említett három csapattal szemben mi leszünk a jobbak – mondta Wittmann Krisztián, a kecskeméti együttes irányítója, aki a karácsonyi ünnepek alatt a feleségével és a kislányával – az elmúlt évekhez hasonlóan – ismét megtett mintegy 450 kilométert.

– A 23-ai edzés után indultunk Bajára a feleségem szüleihez, onnan 25-én Pákozdra mentünk az én szüleimhez, majd 26-án jöttünk vissza Kecskemétre, mert délután már edzés volt, készültünk a 28-ai, debreceni bajnokira.

Wittmann Krisztián kíváncsian várja a kupasorsolást Fotó: Bús Csaba

A sok utazás nem viselte meg Wittmannt, csapata egyik legjobbja volt a hajdúságiak elleni, 84–79-re megnyert mérkőzésen. Ez a győzelem egyben azt is jelentette a KTE-nek, hogy ott lehetnek a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

– A kupában a jövő héten lesz a sorsolás, kíváncsian várjuk, akkor nagyjából kiderül, hogy meddig tudunk eljutni. Most azonban még nem a sorsolás jár a fejünkben, hanem a ZTE elleni bajnoki. Az első fordulóban 31 ponttal nyertünk az otthonukban, de akkor is nyilatkoztam, hogy az eredmény csalóka, mert a Zete egy nagyon jó csapat. A pénteki teljesen más meccs lesz, mint a szeptemberi, de azon vagyunk, hogy nyerjünk, és úgy kezdjük 2018-at, ahogy 2017-et befejeztük: győzelemmel! – tette hozzá Wittmann.

A forduló további párosításai, péntek: Falco–Atomerőmű SE, 19 órakor. Szombat: Körmend–Jászberény, Kaposvár–­Alba Fehérvár, MAFC–Sopron, Szeged–DEAC, Szolnok–PVSK, mindegyik 18 órakor.

Férfi NB I/A csoport

1. Szolnok 13 11 2 1090–960 0.923

2. Falco 13 9 4 1171–1024 0.846

3. Fehérvár 13 9 4 1025–920 0.846

4. Körmend 13 9 4 1074–1045 0.846

5. Atomerőmű 13 8 5 1039–1003 0.808

6. Kecskemét 13 7 6 1025–1002 0.769

7. Pécsi VSK 13 7 6 1020–1035 0.769

8. ZTE KK 13 7 6 1027–1054 0.769

9. DEAC 13 6 7 984–1074 0.731

10. Szedeák 13 5 8 974–969 0.692

11. Kaposvár 13 5 8 968–1010 0.692

12. MAFC 13 3 10 913–997 0.615

13. Jászberény 13 3 10 957–1057 0.615

14. Sopron KC 13 2 11 962–1079 0.577

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!