Vasárnap láthatta először a közönség Max és Móric csínytevéseit a Cirókában

– Mit érdemes tudni az eredeti német mesesorozatról, a főhősökről, és mennyiben lesz történetük aktualizálva a kecs­keméti előadásban?

– A mese szerzője Wilhelm Busch, aki sűrűn illusztrálta művét, megalkotva ezzel az első képregényt is, ami 1865-ben jelent meg tanmeseként Németországban. Náluk ez egy közismert mese, aminek színpadi feldolgozásaival több társulatnál is találkozunk. Itthon viszont a színházak, bábszínházak repertoárjában nincsen ennyire jelen. Persze, ezt a kort rémséges tanmesék jellemzik, amik sem a mai gyerekeknek, de hiszem, hogy az akkori gyerekeknek sem voltak valók. Aktualizálni nem volt szándékunk, de teljes mértékben gyerekbarátra akartuk átalakítani ennek a két csibésznek a történeteit.

– Milyen csínyeket követ el Max és Móric?

– Az eredeti meséhez képest nagyon sokat elhagytunk, kifejezetten a durvaságuk miatt. A tréfák elszenvedőit is lecsökkentettük két személyre a darab írásakor Nagy Viktória Éva szerzőtársammal, a pékre és annak feleségére, illetve azok kutyájára és tyúkjára. Így is hangsúlyos csínyek ezek. Pereceket próbálnak elcsenni a péktől. Kezdetben ezért fel akarják robbantani az egész pékséget, majd a kéményen át támadnak. Később a finoman illatozó levest szerzik meg az általuk már patakban megfürdetett pék és neje elől, de végig olyan gegparádé az előadás, hogy szinte várjuk az újabb kópéságot, reményeim szerint önfeledten nevetve.

– Milyen lesz a mű színpadi megjelenése?

– Grosschmid Erikkel, a darab tervezőjével összeszokott páros vagyunk, zsinórban ez az ötödik paravános játék, amiben együtt dolgozunk. Kesztyűs bábok a hőseink, ugyanis ők azok, akik jól bírják a csihi-puhit, a vásári, Vitéz László-s ritmikát, sokszor rajzfilmes lehetőségeket. A díszlet is a formájával, mintájával a vurstlit, a vásári bábjátékot idézi.

– Ön szerint mennyire vásottak a mai gyerekek?

– Bábszínházakban dolgozom már húsz éve. Rengeteg gyereknek játszottam, rengeteg gyerekkel találkoztam. Jó látni, ahogy élik a mesét, ahogy törvényszerűvé válnak a mesékben szereplő gondolatok, tettek, a saját, sok mindent befogadó, még szinte időtlenségben lebegő világukban. Ezt jó érzés megtölteni valamivel, ez tud lenni egyik feladatunk a bábszínházakban. Ettől persze még nem tudom, mennyire vásottak a mai gyerekek. Talán, mint az én koromban. Gyerekként biztos csináltam én is olyat, aminél örülhettem, hogy anyám, apám nem látja, de ezek inkább csibészkedések, jópofa rosszalkodások voltak. Emlékszem viszont olyan kölyökre gyerekkoromból, akinek dolgaihoz képest Max és Móric tettei is csak enyhe kis csínyeknek számítanának. A mai gyerekeknél sincs ez másként.

– És mennyire vagyunk szigorúak mi, felnőttek manapság?

– Apaként igyekszem vicces, kreatív, beleérző lenni, de mellette a szigorúság, a következetesség is jól megfér nálam. A mostani szülők talán a kontrollban lettek szigorúbbak a gyerekkel kapcsolatban. Erre mondjuk szülőként-gyerekként nevelve vagyunk a mai világunkban, azaz arra, hogy mindig elérhető legyen a gyerek a szülő számára, és fordítva egyaránt. A csibészség viszont egyáltalán nem baj, sőt! Legyen is buj­káló kisördög, szerethető rosszaság a gyerekekben! Én is tudok plafonon lenni a gyerekeim néhány dolgától, de sokszor azon kapom magam, hogy már derülve mesélem el azt másnak. Persze, dolgunk határokat szabni értékítéletünkhöz mérten. Az illemszabályokat, társadalmi normákat mi, felnőttek is folyamatosan tanuljuk, de néha olyan jó látni, mikor egy gyerek szögesen ellene megy annak, és azt érzi az ember: tényleg, miért ne lehetne így?

– Saját családjából tudott-e ihletet meríteni a darabhoz?

– Ó, hogyne! Fiam van és lányom. Mellettük szintén fiú, lány unokatesók, akikkel napi szintű a kapcsolat. Ha az ő csínyjeiket venném sorba, azt hiszem, többévados sorozattá nőné ki magát kis színpadi művünk!

– Mennyire ismeri a Ciróka társulatát, milyen velük együtt dolgozni?

– Sokat láttam őket színpadon, de a darabunkban közreműködő Fülöp Józsefet már rendeztem is Pécsett, a Bóbita Bábszínházban, tíz évvel ezelőtt. Ugyanebben az előadásban játszott Jankovics Péter is, aki jelenleg szabadúszó, de a kecskemétiek már láthatták őt a Katonában, tavalyi évadban a Vízkeresztben, idén pedig az Übüben. Most a Ciróka vezetése azzal keresett meg, hogy meghívnák őt vendégként, kettejüknek rendezzek, van mód újra együtt dolgoznunk! Abban az előadásban játszott még Szabó Balázs is, úgyhogy nem volt kérdés, itt a helye neki is köztünk. Csak most már zeneszerzőként. Feleségem kezembe nyomta a Max és Móric mesekönyvet, amit egyből telitalálatnak éreztem, mert mindketten tudtuk, hogy nem a rosszalkodást akarjuk megfogni benne, sokkal inkább azt az önfeledt játékot, ami a kesztyűsbáb sajátossága, hogy olyan vásári hagyományú sűrű játék legyen, ami után elcsodálkozhat a néző, hogy csak ketten voltak a paraván mögött. Nagyszerű volt a Cirókában dolgoznom. Dobák Lívia volt a darab dramaturgja, de Kiszely Ágnes, Kuthy Ágnes is igen sokat hozzátett észrevételeivel az előadás alakulásához.  A Cirókába gyakran járok a bábszínházak találkozójának köszönhetően, de ez volt az első alkalom, hogy rendezőként jöhettem ide. Rengeteg mosolyt kaptam, figyelmességet, és nagyon igényes alaposságot. Ez fontos.

– Mit kaphatnak útravalóul a kis nézők és az őket elkísérő szülők?

– József is, Péter is és én is apák lettünk ebben az elmúlt tíz évben. Ez lényeges ennél az előadásnál. Nem volt kérdés, nem egy csokornyi rosszalkodást akarunk önmagában bemutatni. Ott kell álljunk mi is, ezek mögött a csibészek mögött, és szülőkként, nevelőkként dolgunk véleményeznünk, játékosan, a didaxist kerülve, de mégis felelősségre vonnunk őket. Ezt meg is tesszük az előadás egy pontján. A gyerekek és a felnőttek egy olyan előadást kapnak, amin sokat lehet kacagni, ki lehet nevetni a rosszalkodókat, és a csínyek elszenvedőit egyaránt, de ugyanígy a játékon belül minket, játékosokat is. És mi rajtakapjuk a rosszalkodáson a két csínytevőt, de ezzel ők is minket, játékosokat, hiszen mi vagyunk azok, akik a bőrükbe bújtak, akik Max és Móric voltak, és élveztük ennek a közös rosszalkodásnak minden percét.