kalocsa

2018.02.24. 18:51

Jubileumát ünnepelte a Budamobil

A járműfelépítményeket, haszonjárműveket, mezőgazdasági gépeket, illet­ve tíz éve már acélszerkezeteket és iparcsarnokokat is készítő kalocsai Budamobil-­Cargo Kft. pénteken ünnepelte fennállása ötvenedik évét. A cég elődje 1968-ban vásárolt telephelyet Kalocsa homokgyőri külterületén.

Gábor János

Az ünnepi beszédek sorát a cégalapító Sziráki István kezdte, azzal, hogy a történelmi mérföldkőért köszönetet mondott a cég mostani kollektívájának, valamint azoknak a megjelent nyugdíjasoknak is, akikkel lényegében együtt kezdte felépíteni a gyárat. A cégvezető együttműködést írt alá a színpadon a Schwarzmüller GmbH magyarországi cégvezetőjével, Fazekas Bélával. Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a Budamobil számtalan gazdasági korszakváltást átélt a fél évszázad alatt, és úgy véli, a következő évek még több jó eredményt tartogatnak a gyárnak.

Vele egybehangzó üzenetet fogalmazott meg Marczinkó Zoltán István, vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is. – Sokszor és sok helyen elhangzik, hogy a magyarországi siker zálogai a sikeres, versenyképes vállalkozások. Számukra olyan támogató gazdaságpolitika szükséges, amely nemcsak egy-két évre, hanem évtizedekre meghatározza a magyar gazdaság irányát – hangoztatta a politikus.

– Ma Magyarországon mondhatjuk azt, hogy a gyárak építésének, az üzemek létesítésének korszaka zajlik. Ezek a cégek egyre inkább partnerre lelnek, mind a kormányban, mind pedig a hazai tulajdonú pénzintézetekben – jelentette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!