Kecskemét

2018.02.13. 11:32

Javítani fogják a zebrák biztonságát Kecskeméten

Sárgán villogó, veszélyt jelző lámpa lesz Kecskeméten a Piaristák terén lévő zebránál, a múlt heti gyalogosgázolás helyszínén és a Nyíri úton, a kórház főbejáratánál. A hírös városban bevezethetik az alkonykapcsolást is – erről is szó esik ma délután a városüzemeltetési bizottsági ülésén.

Hraskó István

A múlt heti tragikus kimenetelű baleset – melyben egy 23 éves nő vesztette életét – után úgy tűnik, kezdenek felpörögni az események a kecskeméti gyalogos-átkelőhelyek biztonságosabbá tétele terén. Januárban az őszi-téli gyalogosbalesetekre reagálva már tartott egy munkamegbeszélést a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság, ezen szó esett jó néhány javaslatról, amelyekkel megelőzhetőek lennének a gyalogosgázolások, vagy sokkal kisebbre lehetne szorítani a bekövetkezésük esélyét. Így például arról is, hogy Zalaegerszeg és Debrecen mintájára Kecskeméten is lehetnének okos zebrák. Ezeknél oszlopokba szerelt érzékelők észlelik, ha gyalogos közelít az átkelőhöz, és automatikusan felkapcsolják az úttestbe épített lámpákat, így figyelmeztetve sofőrt az elővigyázatosságra és a fékezésre.

Kedden 14 órakor újra összeül ugyanez a bizottság, hogy megtárgyalják Szemereyné Pataki Klaudia előterjesztését. Ebben többek között arról esik szó, hogy a polgármester azonnali intézkedéseket tett a gyalogosokra való figyelemfelhívás érdekében.

  • Sárgán villogó, veszélyt jelző napelemes lámpa lesz a Piaristák terén, a könyvtárral szemközti zebránál és a Nyíri úton, a kórház főbejáratánál.
  • Utasította a Városüzemeltetési Kft.-t, hogy az időjárás függvényében, de lehetőség szerint soron kívül gondoskodjanak a gyalogos-átkelőhelyek burkolati jeleinek újrafestéséről.
  • Az NKM Áramhálózati Kft.-nél kezdeményezte a jelenlegi (dekádos, naptárvezérlésű) közvilágítási kapcsolás megváltoztatását alkonykapcsolásra (ez a tényleges fény-és időjárási viszonyokat veszi figyelembe, nem előre rögzített időpontban kapcsolja fel és le a lámpákat, így nem fordulhatna elő, hogy délután túl későn, gyakorlatilag már sötétben gyúlnának fel a fények, és reggel túl korán alszanak ki). Ez érintené Városföld, Ballószög és Helvécia községeket is, így velük is egyeztet a kecskeméti városvezetés.
  • A Városüzemeltetési Kft. átfogó felmérést készített a keckeméti gyalogos-átkelőkről, például milyen messze vannak a lámpák, milyen állapotban van a felfestés, kint van-e a zebrát jelző tábla. Összesen 75 helyszínen tartanak indokoltnak beavatkozást. A bizottságnak azt kell mérlegelnie, és abban kell döntenie, hol milyen eszközzel javítják az átkelő biztonságát, például táblával, burkolati jellel, burkolatba épített prizmával, az átkelő megmagasításával, sárgán villogó lámpával, LED-es táblavilágítással, vagy gyalogos jelzőlámpával.

    Borítóképünk illusztrációs fotó: shutterstock.com

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában