Kecskemét

2018.03.10. 15:30

Hetedik alkalommal rendezték meg a Nőnek lenni jó konferenciát

A generációk nem elválasztanak, hanem összekapcsolnak. E gondolat szellemében hívott meg csaknem 200 hölgyet a Nőnek lenni jó konferenciára Csatosné Harmati Erika. A biztosítási szakmában jól ismert kecskeméti üzletasszony, megyei kamarai küldött hetedik alkalommal rendezte meg a nőknek szóló konferenciát.

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

A pénteki rendezvénynek az iparkamara kecskeméti székháza biztosított helyszínt. A rendezvényen a főszervező után dr. Zolnay Judit, a MetLife Biztosító vezérigazgatója – aki 2014 óta résztvevője a rendezvényeknek – köszöntötte a vendégeket. Hangoztatta: a nőknek segíteniük kell egymást a férfiközpontú világban.

– Aki nem ezt teszi, az számolhat azzal, hogy a pokol bugyrában van egy hely, amelyet azoknak a nőknek tartanak fent, akik nem támogatják egymást – fogalmazott.

A konferencián a közönség érdeklődéssel hallgatta Heal Edina, a Google Magyarország egykori vezetőjének az előadását. A vendég két kérdést járt körbe: Hová vezet a technoló­giai forradalom? Milyen jövő vár a gyermekeinkre? Mint mondta, paradigmaváltás előtt állunk.

– Olyan ez a változás, mint az ipari forradalom előtti korszak lehetett. Akkor a munkások gépeket romboltak, mert azok elvették a munkájukat. Később kiderült, hogy egy óriási fejlődés történt, amely az életszínvonalat jelentősen megemelte – mondta.

Szalay Ádám ismert televíziós riporter, motivációs tréner Hogyan neveljünk boldog gyermekeket? címmel mesélt történeteket. A meghívott előadók között volt Laposa Zsófia borász, Köves Zsuzsanna kineziológus, valamint Kozma-Vízkeleti Dániel pár- és családtera­peuta is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!