2021.04.06. 19:51
Régi hagyományok elevenedtek meg Kiskunmajsán
Filmre vették a Mayossa táncprodukcióját, akik az egykori falusi locsolkodások hangulatát idézték fel.
Fotó: Tapodi Kálmán
Régi hagyományokat elevenítettek fel és örökítettek meg kisfilmeken a majsai tájházban. A Konecsni György Művelődési Központ, Tájház és Városi Könyvtár kezdeményezésére a Majsán élő Dózsáné Mihálka Erzsébet népi iparművész a húsvéti ünnepkör egyházi vonatkozásairól és a népszokásokról mesélt, valamint bemutatta a különböző tojásfestési technikákat is. A Bács-Kiskun Megye Kultúrájáért díjas Mayossa Hagyományőrző Egyesület táncosai – akiknek tevékenysége bekerült a megyei értéktárba – pedig az egykori falusi locsolkodások hangulatát idézték fel táncos összeállításukkal, melynek végén a piros tojásokat is megkapták a legények. A táncos kisfilmet húsvéthétfőn mutatták be.
